bezár
 

zene

2013. 09. 10.
Meghalt Karai József zeneszerző
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Számos népszerű kórusmű alkotója, az énekkari hangzás megújítója, Karai József életének 86. évében szombaton elhunyt - értesítette Ember Csaba, a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetségének elnöke kedden az MTI-t.

prae.hu

A zeneszerző Budapesten született 1927. november 8-án. Zenei tanulmányait viszonylag későn, 12 éves korában kezdte. 1947 és 1954 között Viski János és Farkas Ferenc növendékeként zeneszerzést tanult a Liszt Ferenc Zeneakadémián, majd ugyanott Ferencsik János, Kórodi András és Somogyi László irányításával karmesteri tanulmányokat folytatott. 1948 és 1969 között több budapesti kórust vezényelt.

Csaknem fél évszázados alkotói időszakában instrumentális műveket, dalokat, kantátákat egyaránt komponált. Darabjai közül nyolcvan-kilencven mű Magyarországon, mintegy ötven pedig külföldön (Darmstadtban, Pohlheimben, Frankfurtban, Tokióban, Moszkvában, Bostonban, Helsinkiben) jelent meg.

Karai Józsefet szoros szálak fűzték a kórusélethez. Sok magyar és külföldi énekkarral állt alkotói kapcsolatban. Műveit előadták Európa szinte valamennyi országában, Ausztráliában, az Egyesült Államokban, Japánban és Kanadában. 1998-ban a római Santa Maria in Vivario plébániatemplomban tartott Euro Festival Mariano verseny zsűrije az első díjat Karai József zeneszerző Ritmus és Mária-ének című, eddig kiadatlan kompozíciójának ítélte oda, amelyet Zákányi Zsolt vezényletével adott elő a kaposvári Vikár Béla Kórus.

Műveiben egyszerre kereste az újat és az éneklés ősi örömét, alkotásait éppúgy szánta hivatásos kórusoknak, mint amatőröknek.

Karai József temetéséről később intézkednek.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 2.: A walkür. 2026.06.19.
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 1.: A Rajna kincse. 2026.06.18.
A Bohemian Betyars új albumáról
Február 27-én jelent meg Jamie Hewlett és Damon Albarn virtuális zenekara, a Gorillaz új albuma

Más művészeti ágakról

Szakonyi Károly a szocioriport és a hangjáték kapcsolatáról, és a rádiódramaturgia mibenlétéről
Beethoven Fidelioja a 2026-os Bajor Operafesztiválon
art&design

Papp Ida Zsuzsanna The Disappearance of Childhood című kiállításáról
Böröcz József Hát ez ilyen című könyvéről – Gondolat, Budapest, 2026


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés