bezár
 

zene

2008. 11. 03.
György Ádám nagy sikerű koncertje a Carnegie Hall nagytermében
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nagy sikerű koncertet adott György Ádám ifjú magyar zongoraművész helyi idő szerint vasárnap a New York-i Carnegie Hallban.

prae.hu

A közönség szűnni nem akaró tapssal, álló ovációval fogadta a 26 éves zongorista előadását a világ egyik legelőkelőbb koncerttermében, a Carnegie Hall Stern Auditóriumában.

György Ádám - Steinway-művész, több magyar és nemzetközi díj nyertese - tavaly már fellépett a Zankel Hallban, a Carnegie Hall kistermében, a nagy hangversenyteremben azonban most debütált.

"A koncert végén felálltak az emberek és nem akarták hazaengedni Ádámot" - számolt be György László, a zongoraművész bátyja, egyben menedzsere.

A magyar zongoraművészt első, 2004-es amerikai turnéján a CNN hírtelevízió "feltörekvő sztárnak" nevezte.

György Ádám a 90 perces koncerten egyebek mellett előadta Liszt II. magyar rapszódiáját, Chopin egy balladáját, két Bach-átiratot, egy Verdi-Liszt Rigoletto-parafrázist, és ismert dallamokra improvizált.

György Ádám november 6-án a washingtoni magyar nagykövetségen ad koncertet, legközelebb márciusban turnézik az Egyesült Államokban.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Beethoven Fidelioja a 2026-os Bajor Operafesztiválon
Metallica, Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2026. június 11. és 13.
A Bohemian Betyars új albumáról

Más művészeti ágakról

REVIZOR – РЕВІЗОP ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
Az FSA harmadik és negyedik napja a Szigeten
Böröcz József Hát ez ilyen című könyvéről – Gondolat, Budapest, 2026
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 32. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés