bezár
 

art&design

2014. 01. 30.
A rendszerváltozást idéző V4-es plakátkiállítás nyílt
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A rendszerváltozást idéző, 1989-es magyar, lengyel, cseh és szlovák plakátok kiállítása nyílt meg szerda este a hágai városháza átriumjában.
 A tárlatot abból az alkalomból szervezte a hollandiai magyar nagykövetség a Visegrádi Csoporthoz (V4) tartozó további három ország nagykövetségével, valamint Hága önkormányzatával együtt, hogy jelenleg Magyarország látja el a V4 soros elnökségét. A tárlat anyagát előzőleg, január 9-től a brüsszeli Balassi Intézetben tekinthették meg az érdeklődők.
    
A február 7-ig látható hágai kiállítást Sümeghy Gyula hollandiai magyar nagykövet, valamint Jozias van Aartsen, a holland főváros polgármestere nyitotta meg.
    
A plakátkiállítás - olvasható az előzetes ismertetőben - gondos válogatás azokból az annak idején közismert politikai hirdetésekből, amelyek közvetve vagy közvetlenül előmozdították a rendszerváltozás, az 1989-90-es demokratikus átmenet ügyét. Ezek a plakátok egyben a sajátos kelet-közép-európai kultúra, identitás és humor kifejezői is, és rávilágítanak a térségben élő népek sorsközösségére - áll a kiállításra invitáló tájékoztatóban.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

GHOST MINUTES – SALT HOURS – FORDITE DREAMS a kisterem galériában
art&design

Bánkúti Gergő: Kőszikla a házam, zöld mező takaróm című kiállításáról
art&design

Interjú Schmied Andival

Más művészeti ágakról

Dürer rinocéroszának majdnem igaz története
Szabó Lőrinc és Somlyó Zoltán találkozása (Kőbányai Jánosnak ajánlva)
Titeket ki akar lóvá tenni?


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés