bezár
 

art&design

2014. 03. 30.
Közös kiállításon mutatkoznak be a Derkovits- és Pécsi József-ösztöndíjasok
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Rendhagyó módon közös kiállításon mutatkoznak be a Derkovits Gyula képzőművészeti és a Pécsi József fotóművészeti ösztöndíjas fiatal alkotók hétfőtől a Műcsarnokban.
Már tavaly is az volt a cél, hogy a különböző művészeti ösztöndíjasok egy időben mutatkozhassanak be, hiszen ezek kuratóriumai nagyjából egy időben üléseznek, így egyfajta fesztivál jöhetne létre. Ugyan nem az volt az eredeti elgondolás, hogy mindez egy térben történjen, de idén a Műcsarnokban részint ez valósul meg - mondta el az MTI-nek vasárnap a kiállítás kurátora.

Készman József kurátor felidézte: már a Derkovits-ösztöndíjasok 2013-as tárlata szakított a hagyományokkal, és egyszerű beszámoló kiállítás helyett bővebb merítéssel, több művön keresztül a fiatal alkotók teljesebb körű bemutatására törekedett. A látogatók idén Antal Balázs, Balázs József Tamás, Blahó Borbála, Borsos János, Brückner János, Csató József, Felsmann István, a Gruppo Tökmag, Hajas Katinka, Kaliczka Patrícia, Karsai Dániel, Keller Diána, Kerezsi Nemere, Koós Gábor, Korcsmár Eszter Kores, Martin Henrik, Németh Marcell, Pintér Dia, Rabóczky Judit Rita, Rolik Ádám, Soós Katalin, Szabó Ákos, Szanyi Borbála, Szvet Tamás és Tranker Kata munkáit ismerhetik meg a tárlaton.

A tavaly Pécsi József-ösztöndíjban részesültek - Bartha Máté, Biró Eszter, Ember Sári, Hajdú D. András, Kasza Gábor, Pályi Zsófia, Péter Ildikó, Stiller Ákos és Szombat Éva - számára alapvetően egy beszámoló kiállítás létrehozása volt a cél, de végül esetükben is bővebb anyaggal találkozhat a közönség - árulta el a kurátor.

Az április 27-ig látogatható kiállítás kísérőprogramjai sorában többek között a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. által bonyolított más művészeti pályázatok (Kállai Ernő-, Fischer Annie-, Kodály Zoltán-, Móricz Zsigmond- és Örkény István-ösztöndíjak) ösztöndíjasai, illetve azok munkái is megjelennek; a programokról a www.mucsarnok.hu honlapon találhatnak részletes információkat az érdeklődők.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Stark István Vasa vasorum kiállításáról
art&design

Mítosz után szabadon, a Szerkesztősègben
art&design

Bánkúti Gergő: Kőszikla a házam, zöld mező takaróm című kiállításáról
art&design

Szeivolt Katalin munkái a Ladó Galériában

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 44. számáról
BIFF - Beszélgetés forgatókönyvírásról és az egyéni hang megőrzéséről
Vida Kamilla közéleti költészettel kapcsolatos előadásáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés