bezár
 

art&design

2014. 05. 26.
Lappangó Derkovits-műveket keres az MNG
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Derkovits Gyula életművének lappangó darabjainak felkutatására indított kezdeményezést Derkovits Wanted néven a Magyar Nemzeti Galéria az 1934-ben elhunyt művész életmű-kiállításához kapcsolódva.
Július 27-ig látható a Nemzeti Galériában Derkovits Gyulának, a két világháború közötti magyar képzőművészet egyik legjelentősebb alakjának munkásságát bemutató tárlat.

A mintegy kétszáz Derkovits-művet - festményeket és grafikákat egyaránt - felvonultató kiállítás korabeli magyar festők, grafikusok és fotóművészek, továbbá német, osztrák, lengyel, cseh és szlovák alkotók munkáival egészül ki, világosan rajzolva meg Derkovits Gyula korszakalkotó művészetének hazai és nemzetközi kontextusát - tájékoztatta az MTI-t a Nemzeti Galéria.
    
Mint közölték, a kiállítás a lappangó Derkovits-művekre is felhívja a figyelmet. Derkovits Gyula 1934-ben bekövetkezett halála után rövid időn belül életművének jelentős része magán-, illetve közgyűjteményekbe került, amikor azonban Körner Éva művészettörténész 1968-ban megírta Derkovits-monográfiáját, már nem találta meg az életmű több fontosabb darabját, így tanulmányában lappangónak tüntette fel őket.
    
Bár azóta kerültek elő újabb művek, a festő több kiemelkedő alkotása a mai napig nincs meg. A hiányzó képekből a kiállítás kurátorai, Bakos Katalin és Zwickl András művészettörténészek egy 22 tételes válogatott "körözési listát" állítottak össze abban a reményben, hogy a kiállítás kapcsán a lappangó művek nyomára lehet bukkanni - közölte a múzeum.
    
A keresett művek archív fotókkal illusztrált listája a www.mng.hu/kiallitasok/idoszaki/aktualis/derkovits_wanted honlapon tekinthető meg.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Raoul Coutard a BIFF-en
Idegen Virágok - Kiss Adrienn kiállítása az Irokéz Galériában
art&design

Maud Karlsson Lima de Faria kiállítása Uppsalában
art&design

A Godot Galériában

Más művészeti ágakról

Bende Tamás Visszatérés az északi partra című verseskötetének bemutatójáról
A tehetséggondozás útjai az építészetképzésben I. – Tudósítás két tételben
Weber Kristóf Nyál című könyvének bemutatója az Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés