bezár
 

art&design

2014. 08. 06.
Pénteken kezdődik a Barokk Esküvő
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Pénteken kezdődik Győrben a 22. alkalommal megrendezett Barokk Esküvő háromnapos eseménysorozata, amelyen - az idén első alkalommal - az Experidance tánccsoport is fellép.

A szervezők korábbi tájékoztatása szerint pénteken a vőlegény ad szerenádot leendő hitvesének többezres nézőközönség előtt. A fesztivál fénypontja a szombat esti barokk esküvő lesz, amelyen a hagyományoknak megfelelően egy párt ad össze a város jegyzője Győr történelmi központjában, a Széchenyi téren.
    

Ezt megelőzően a "bolond esküvőt" tartják ugyanitt, azaz a ceremónia paródiáját is megnézheti a közönség, majd a legalább 150-200 résztvevőt megmozgató barokk felvonulás veszi kezdetét.
    

Szombaton és vasárnap - számos gyerekprogram mellett - délelőtt ingyenes vezetésen ismerkedhetnek meg az érdeklődők a barokk kor győri emlékeivel, reggel és délután pedig a helyi zeneművészeti szakközépiskola trombita tanszékének csapata ad toronyzenét az Esterházy-palota erkélyéről.
    

Ebben az épületben ad vasárnap este régizenei koncertet a Magyar Reneszánsz Együttes. A rendezvényt táncprogramok is színesítik: szombat délután a Long-Soldier Dance Theatre Akkor és most... avagy kicsit másképp? című előadása lesz látható, vasárnap este pedig a PR Evolution Dance Company Fun-tasia Baroque című darabját tekinthetik meg az érdeklődők.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Papp Ida Zsuzsanna The Disappearance of Childhood című kiállításáról
art&design

Maud Karlsson Lima de Faria kiállítása Uppsalában
art&design

Szeivolt Katalin munkái a Ladó Galériában
art&design

Interjú Schmied Andival

Más művészeti ágakról

A tehetséggondozás útjai az építészetképzésben I. – Tudósítás két tételben
Az Irma, te édes című előadás az Orlai Produkciós Irodánál
Titeket ki akar lóvá tenni?


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés