bezár
 

építészet

2014. 09. 04.
A kínai nagy fal védelme
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Külön pénzügyi alapot hoztak létre Kínában a világörökség részét képező, de igen rossz állapotban lévő nagy fal megőrzésére és javítási munkáinak finanszírozására.

A Nagy Fal Védelmi Alap elnevezésű programot a magán és vállalati adományozóktól beérkező felajánlások központi kezelésére hozták létre. A 18 millió jüannal (700 millió forint) induló civil alap felállítását a Kínai Kulturális Relikviák Megőrzésének Alapítványa kezdeményezte, kifejezetten azzal a céllal, hogy a befolyó összegekből a nagy fal javítását, megőrzését finanszírozzák.
    

prae.hu

Az alap felállításának ideje egybe esik Teng Hsziao-ping reformista politikusnak a fal megőrzését sürgető, 30 évvel ezelőtti beszédével. Teng a fal nemzeti öntudatban játszott szerepét felismerve 1984-ben átfogó rekonstrukciós kampányt hirdetett, arra szólítva fel a kínaiakat, "szeressétek Kínát és állítsátok helyre a nagy falat".
    

A Kína egyik jelképének számító nagy fal elhanyagolt állapotára az elmúlt hónapokban szakemberek és újságcikkek tucatjai hívták fel a figyelmet. Az építmény állapotát, megőrzését, javításának lehetőségeit 1987 óta figyelemmel kísérő kínai Nagy Fal Társaság főtitkára, Vu Kuo-csiang szerint a Ming-dinasztia kori (1368-1644) fal részének háromnegyedét nem megfelelőképp tartják fenn, a 8850 kilométeres építménynek mindössze tíz százaléka van ma jónak nevezhető állapotban.
    

A fal fenntartására nem fordítanak elég pénzt, emellett a felelőtlen ipari fejlesztés, a helyi lakosság rombolása, az illegális bányászat okozza a legnagyobb gondokat. Az időjárás viszontagságai és a természeti jelenségek, mint földrengés, áradás nagymértékben hozzájárulnak a fal pusztulásához, de azt mindenek előtt az emberi tevékenység idézi elő, mely ráadásul mind nagyobb méreteket ölt. A helyi építkezési projekteknél nem veszik figyelembe a fal fenntartásának fontosságát, a lakosok büntetlenül hordják el az építmény köveit és a földet saját házaik építkezéseihez.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

építészet

Sugár Viktória és Kita Michihiro Pesti bérházak. Stílus, mintázat, fejlődés című könyvéről
építészet

Interjú a Törődés Munkabizottság képviselőivel

Más művészeti ágakról

Hová tűnt „a kortárs irodalmi termés legjava”?
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 37. számáról
Beszélgetés Mátrai Péterrel
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 36. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés