bezár
 

art&design

2014. 09. 05.
Bányarém-fesztivál Salgótarjánban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Pálinkaházakkal és bányász hagyományőrző együttesek fellépésével Bányarém-fesztivál és Palóc pálinkaünnep kezdődik ma délután Salgótarjánban. A szombat estig tartó programsorozatban éjszakai bányász emléktúrát tartanak, bányamanókat képeznek és versenyt rendeznek a Magyarország legerősebb bányásza címért - közölte a rendezvény főszervezője az MTI-vel.

Simon Lajos elmondta, hatodik éve tartanak Bányarém-fesztivált a nógrádi megyeszékhelyen, ehhez az idén a korábban Nagykeresztúrban rendezett Palóc pálinkaünnep is kapcsolódik.
    

Ma este Edda-koncertre és elemlámpás éjszakai bányász emléktúrára várják itt az érdeklődőket. Szombat délelőtt főzőverseny kezdődik a tárók között, s kinyitnak a pálinkaházak is. Kétszázhetven pálinkát neveztek a minősítő versenybe, és mintegy százféle pálinkát lehet majd a Fő térre szervezett salgótarjáni Palóc pálinkaünnepen kóstolni - mondta a főszervező.
    

A Bányarém-fesztivál kiemelt helyszíne lesz a Bányászati Kiállítóhely és a látogatható József-lejtősakna, ahol a bányamanók képzését tartják majd. Fellép az Óradnai Ifjúsági Fúvós Zenekar, a Bányász-Kohász Fúvós Zenekar, bemutatkoznak az Éneklő Szakácsok. Kiderül, hogy melyik a legkedveltebb bányászétel, és kik nyerik el a palóc pálinkaverseny díjait.
    

A Magyarország legerősebb bányásza címért folyó verseny a Fő téren szombat délután hat órakor kezdődik. A Sréter Ferenc Népfőiskolai Egyesület szervezésében az Ízek utcájával és kézműves-foglalkozásokkal is várják a rendezvény látogatóit.
    

Simon Lajos hozzátette: a bányászhagyományokat a vasárnapi Nógrád megyei bányásznap teszi majd teljessé. A 64. bányásznap Nógrád megyei központi ünnepsége a Bányászati Kiállítóhelyen, a bányászhősök emlékművénél kezdődik, és késő délutánig a környékbeli, bányászhagyomány-őrző együttesek színpadi műsorával folytatódik.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

A gyász megélésének pillanatképei
art&design

Papp Ida Zsuzsanna The Disappearance of Childhood című kiállításáról

Más művészeti ágakról

Szabó Lőrinc és Somlyó Zoltán találkozása (Kőbányai Jánosnak ajánlva)
Az Irma, te édes című előadás az Orlai Produkciós Irodánál
Vida Kamilla közéleti költészettel kapcsolatos előadásáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés