bezár
 

építészet

2014. 09. 24.
300 milliós pluszt kap a Várkert Bazár
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Háromszáz millió forinttal megnövelte a Várkert Bazár fejlesztésére rendelkezésre álló európai uniós forrást a kormány, amelynek előző napi rendeletével kapcsolatban a Miniszterelnökség szerdán az MTI-vel azt közölte, hogy "a projekt megvalósítása során felmerült, előre nem látható szakmai tartalombővülés iránti igény" tette szükségessé a plusz támogatást.

Az összeg felhasználásáról az állami tulajdonú projektgazda, a Várgondnokság Nonprofit Kft. gondoskodik majd.
    

prae.hu

A Miniszterelnökség közlése szerint a most megítélt 300 millió forintból - közbeszerzési eljárás során kiválasztott vállalkozók közreműködésével - olyan beruházások valósulhatnak meg, mint a gyengeáramú hálózat bővítése wifi-rendszer kiépítésével, a kamerarendszer módosítása, az épület biztonsági rendszerének és beléptető rendszerének bővítése és módosítása vagy az optikai gerincvezeték bővítése.    
    

A plusz forrással a teljes projekt lezárásával egy időben, 2015 tavaszán kell majd elszámolni. A felmerülő plusz munkák, illetve a további beszerzések nem befolyásolják a Várkert Bazár működését és látogathatóságát.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

építészet

Interjú a Törődés Munkabizottság képviselőivel
építészet

A lakozási válságról

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 20. számáról
Sugár Viktória és Kita Michihiro Pesti bérházak. Stílus, mintázat, fejlődés című könyvéről
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 37. számáról
Avagy szerette-e a verseket a nagy prózaíró?


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés