bezár
 

zene

2014. 10. 14.
Meghalt Mark Bell brit zenei producer
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Elhunyt Mark Bell ismert brit elektronikus zenei producer, aki korábban Björkkel és a Depeche Mode-dal is dolgozott.

Halálhírét kedden erősítette meg kiadója, a Warp Records. Mint honlapjukon írték, a népszerű brit elektronikus zenei duó, az LFO egyik alapítója, Mark Bell a múlt héten halt meg, egy műtétet követő komplikáció következményeként - írt a The Guardian londoni lap internetes kiadása.
    

prae.hu

Mark Bell 1988-ban egyetemi barátjával, Gez Varley-val hozta létre az LFO-t, amely három albumot készített és több sikeres kislemezt jegyzett. A formáció a technótól az acid house-ig sok stílusban dolgozott. 1997-ben Varley kilépett, Bell ezután dolgozott koproducerként Björk negyedik albumán, a Homogenic-en, majd az izlandi énekesnő tíz évvel későbbi anyagán, a Voltán, illetve az azt kísérő világkörüli turnén is közreműködött.
    

Számos előadó számát remixelte, 2001-ben a Depeche Mode Exciter című lemezének producere volt. Napjaink egyik legnépszerűbb dj-je, Erol Alkan így búcsúzott tőle a Twitteren: "Számomra minden idők egyik kedvenc elektronikus zenei producere marad, emellett személyesen is nagy inspirációt jelentett számomra a pályafutása. Az LFO-t először egy kalózrádióban hallottam 1990-ben, ez az élmény teljesen megváltoztatta az életemet" - írta a dj.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Tankcsapda és Kispál és a Borz a Szigeten – 2026. augusztus 12.
Folytatódik a szakmai egyeztetés
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 3: Siegfried. 2026.06.20.
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 1.: A Rajna kincse. 2026.06.18.

Más művészeti ágakról

Az FSA ötödik napja a Szigeten + Beszélgetés Molnár Péter rendezővel
Oziewicz Tina: A türelem lekvárt főz
Kosztolányi Dezső Levelezése II. 1908–1913. S. a. r.: Sárközi Éva. Lektorálta: Buda Attila és Veres András. Budapest, 2026, ELTE HTK – L’Harmattan.
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 33. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés