bezár
 

színház

2015. 01. 03.
Ez történt Bécsben – operett ősbemutató Szegeden
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ősbemutatóval, Iván Sára Ez történt Bécsben című nagyoperettjének szombat esti premierjével kezdi az évet a Szegedi Nemzeti Színház.

A fiatal komponista az előadás főpróbája előtt az MTI-nek elmondta, már középiskolás korában is próbálkozott könnyűzenei dalok írásával, de úgy érezte, nagyobb, összetettebb feladatra vágyik és bizonyítani akar. A darab – tizenhat évesen írt - egyfelvonásos változatát a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának 2013-as vizsgaelőadásaként már játszották a Tisza-parti városban, majd Miskolcon, a Bartók Plusz Operafesztiválon is bemutatták.

Az egyetem, ma már magánénekszakon tanuló növendéke a siker nyomán a művet újabb dalokkal és párbeszédekkel klasszikus, háromfelvonásos nagyoperetté bővítette. Mint mondta, a munkát megkönnyítette, hogy tudta, kik játsszák majd az egyes szerepeket, a karaktereket rájuk tudta szabni, és segített az is, hogy énekelni tanul. Primadonnaként a legutóbbi Simándy-énekverseny egyik győztesét, Kálnay Zsófiát láthatja a közönség, a bonviván szerepét pedig László Boldizsár alakítja.

A történet a kiegyezés utáni évtizedben Bécsben játszódik, és ahogy az operettek többségénél, a cselekmény középpontjában egy szerelmi történet áll.

A 2013-as vizsgaelőadást és az újévi bemutatót is Toronykőy Attila állította színpadra. Iván Sára elmondta – bár a színházi szállóige szerint a legrosszabb az élő szerző –, a rendezés során kiválóan együttműködtek, az előadás pedig olyan lesz, mint amilyennek megálmodta.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

REVIZOR – РЕВІЗОP ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
Szakonyi Károly a szocioriport és a hangjáték kapcsolatáról, és a rádiódramaturgia mibenlétéről
színház

Zenés táncszínházi kísérlet Mozart Requiemje nyomán / Festival d’Aix-en-Provence - Adelaide Festival, Theater Basel, Wiener Festwochen, Palau de les Arts Reina Sofía, La Monnaie koprodukció / De Munt, július 12.
színház

Folytatódik a szakmai egyeztetés

Más művészeti ágakról

A Minden és semmi ‒ irodalompolitikai kerekasztalról
Beszélgetés az Üveggolyó-könyvek gyermek-és ifjúsági színházi adaptációjáról
A 2026-os Könyvfesztivál második napjáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés