bezár
 

art&design

2015. 01. 23.
Fischer György Képzőművészeti Ösztöndíjak
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Átadták pénteken a Fischer György Képzőművészeti Ösztöndíjakat, a két nyertes 100-100 ezer forint anyagi támogatásban részesül, emellett szakmai konzultációs és kiállítási lehetőséget is nyújtanak számukra.

A fiatal alkotók pályamunkáját egy "már-már műtárgynak minősülő" emléklappal is jutalmazták: az alkotásokat a Szájjal és Aggyal Festők Világszövetségének két alapítója - Fischer Judit és Mécs Miklós - készítette el Fischer György 1970-es keltezésű elismerő oklevelének átformálásával - mondta el Tóth Norbert, Fischer György volt tanítványa, az ösztöndíjat alapító, zalaegerszegi székhelyű ZAZEE Kulturális Egyesület tagja az MTI-nek.
    

Az ösztöndíjat a felvételire készülők kategóriájában Vaspöri Cintia, a felsőoktatásban tanulók közül pedig a díszlettervezéssel foglalkozó Dobri Anna Barbara, a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatója nyerte el - ismertette Tóth Norbert.
    

Hozzáfűzte: kevés olyan ösztöndíj van, amely kifejezetten a sikeres egyetemi felvételi vizsgához nyújt segítséget. Vaspöri Cintia Sopronban, a NYME (Nyugat-magyarországi Egyetem) Alkalmazott Művészeti Intézetében szeretné folytatni a tanulmányait. Jelenleg iskolarendszeren kívül készül a felvételire, az ösztöndíját pedig az előkészítőkre és a felvételi anyag elkészítésére szeretné fordítani.
    

Beszélt arról is, hogy mindkét nyertes kimagasló pályázati anyagot állított össze. A ZAZEE Kulturális Egyesület felhívására összesen húsz rendkívül színvonalas pályamunka érkezett Zala, Vas, Veszprém és Somogy megyékből. A munkákat az ösztöndíj alapítóinak szakértői zsűrije bírálta el.
    

Az egyesület az örökösökkel közösen egy évvel ezelőtt hozta létre a Fischer György (1956-2012) Munkácsy-díjas szobrászművész emlékére alapított ösztöndíjat, a támogatáshoz szükséges alap a jótékonysági kiállítás bevételeiből és adományokból gyűlt össze. Az anyagi juttatással az egyesület segíti a középiskolások felkészülését a felvételi vizsgákra, a másik kategóriában pedig biztosítani szeretné, hogy a felvételt nyert, aktív hallgatók a tanulmányi éveik alatt korszerű, színvonalas munkákat hozhassanak létre.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Fuchs Tamás a Ladó Galériában (2026.08.25 - 09.25)
art&design

A Godot Galériában

Más művészeti ágakról

Az Irma, te édes című előadás az Orlai Produkciós Irodánál
Bertóti Johanna kismarosi koncertjéről
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 43. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés