bezár
 

art&design

2015. 02. 25.
Együttműködik Budapest és az Emmi
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Fővárosi Közgyűlés szerdán egyhangúlag támogatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) és a fővárosi önkormányzat közötti, 2015-2017-re vonatkozó együttműködési keretmegállapodás megkötését, amely stabil finanszírozási hátteret biztosíthat a Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) és a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál megrendezéséhez.

A keretmegállapodás szerint az idei BTF megrendezéséhez az Emmi 180 millió forint támogatási összeget biztosít a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) részére, továbbá a 2016. és a 2017. évi központi költségvetési törvény előkészítése során évi 200 millió forint támogatási összeget tervez be. A Művészetek Palotája (Müpa) részére az Emmi 900 millió forint támogatási összeget biztosít az idei BTF megrendezésére, az összeg 2016-ban és 2017-ben a tervek szerint 950 millió forintra nő.
    

A Fővárosi Önkormányzat további 131 millió forinttal támogatja a BFTK-t az idei BTF megrendezésében, a következő két évben pedig a tárgyévi költségvetési rendeletben meghatározott módon támogatja majd a rendezvényt.
    

A CAFe Budapest megrendezésében az Emmi idén 449,2 millió forinttal támogatja a Müpát, ez az összeg 2016-ban és 2017-ben évi 600 millió forintra emelkedik a tervek szerint. A Fővárosi Önkormányzat további 29,5 millió forintot biztosít a BFTK részére az idei CAFe Budapest megrendezésére, a következő két évben pedig a tárgyévi költségvetési rendelet alapján támogatja a rendezvényt.
    

A keretmegállapodás a fesztiválok szervezési struktúráján nem változtatna, így változatlan formában működne tovább a Fesztivál Tanács és az Operatív Testület is.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

A gyász megélésének pillanatképei
Stark István Vasa vasorum kiállításáról
art&design

A Godot Galériában

Más művészeti ágakról

Bende Tamás Visszatérés az északi partra című verseskötetének bemutatójáról
Szabó Lőrinc és Somlyó Zoltán találkozása (Kőbányai Jánosnak ajánlva)
Weber Kristóf Nyál című könyvének bemutatója az Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon
Átadták a 2026-os Aranyvackor díjait


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés