bezár
 

zene

2015. 03. 27.
MŰVÉSZETEK VÖLGYE HUSZONÖTÖDSZÖR
Megújulással ünnepel a Völgy
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A fesztivál idén július 24-étől augusztus 2-áig három településen hatvannál is több udvarban és 35 helyszínen több ezer programmal és fellépővel készül a Balaton-felvidéken. A jubileumi Művészetek Völgyében udvart indít a Momentán Társulat, itt tíz napon át szórakoztatnak színházzal, közösségi programokkal, játékokkal. Hajós András programszervezőnek áll, napközben interaktív zenés foglalkozásokat tart gyerekeknek, esténként pedig a Modern Art Orchestra ad koncerteket.  

A Blue sPot Café idén Blue sPot Majorrá változik, Harcsa Veronika kedvenc előadóival és lélekmelengető programokkal várja a felnőtteket és a gyerekeket. A színházi társulatoknak kialakított színpadon több programmal jelenik meg Pintér Béla Társulata, előadást tart a Nézőművészeti Főiskola és számos darabot mutat be a Jurányi Inkubátorház több társulata.

Bővül a komolyzenei helyszínek száma és a Völgybe látogatnak a közmédián sugárzott Virtuózok című tehetségkutató műsor fiatal zenészei. Az újjáéledő Klastrom öt napon át a Fonó Budai Zeneházé, aztán átveszi az irányítást a budapesti promóter/dj/producer csapat, az NVC, a világzenét felváltja az elektronikus életérzés, és egy egész napra felbukkan a Balaton Method klipfilm is.

A Hello Wood csapata közelebb költözik a többi helyszínhez, és saját kis falvat, önálló zenei programokat és külön gyerektábort szervez. A Design Terminal napközben workshopokra, esténként koncertekre várja a közönséget.

Idén is lesz Hobo Klub, az Ősök Házában Szőke András, a hagyományőrző Muharay Szövetség, az alternatív zenekaroknak otthont adó Elevenkert, a fiatalok kedvenc falusi romkocsmája, a Gólya udvar, valamint a családok és gyerekek találkahelye, a Kaláka Versudvar.

A fesztiválozók új gasztroszereplőkkel és kézműves sörökkel találkozhatnak a kínálatban. A már kapható jegytípusok bővültek, a napi, hétvégi és 10 napos bérlet mellett megjelent egy kedvezményes és rugalmasan, bármely napra beváltható ötnapos bérlet. A fesztivál igyekszik új, különleges megoldásokat biztosítani a szállásfoglalásban, és fejlesztésekkel segítik a parkolási folyamatokat. 

Folyamatosan frissülő információk:
http://www.muveszetekvolgye.hu/ 
https://www.facebook.com/muveszetekvolgye?fref=ts

nyomtat

Szerzők

-- L. Horváth Katalin --


További írások a rovatból

Nils Frahm: Day
A Bélaműhely koncertje a pécsi Szabadkikötőben
Az UMZE kamaraegyüttesének pécsi koncertjéről

Más művészeti ágakról

Wagner kincse 2. – 1. alkalom, Márton László előadása A Nibelung-énekről
Komáromy Bese Soha jobban című darabjáról
A 14. Frankofón Filmnapokról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés