bezár
 

art&design

2015. 05. 06.
Az első világháborút bemutató tárlat
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A katonai kórházakat, az első világháborút jellemző orvoslást és a tábori lelkészetet bemutató kiállítás megnyitójával szerdán kezdetét vette Veszprémben a Gizella-napok programsorozata.

Porga Gyula polgármester (Fidesz-KDNP) a megnyitón a Gizella-tradíció ünnepének nevezte a vasárnapig tartó kulturális rendezvénysorozatot, amellyel - mint fogalmazott - a város gazdag múltját ünneplik.
    

Hozzátette: a Gizella-napok hivatalos megnyitójaként szolgáló tárlat azoknak a lelkészeknek, ápolóknak állít emléket, akik az első világháborúban életüket kockáztatva a sebesültek szolgálatában álltak.
    

Márfi Gyula érsek arról beszélt, hogy bár a háború rettenetes dolog, Isten kegyelme a háború borzalmai közepette is érvényesülhet, és az ember hasznára fordulhat a harcok alatti megpróbáltatás is.
    

Kozma Imre, a Betegápoló Irgalmasrend magyarországi vezetője elmondta, hogy a rend alapítója, Istenes Szent János megjelenítette a gyógyításban az irgalmat, így a rend tagjai ennek jegyében jelentek meg a harcokban a betegek mellett, tudva azt, hogy az emberi közelség mindennél fontosabb.
    

Kozma Imre felidézte, hogy 1650-ben alapították az irgalmasok első kórházát, amelyet 13 másik intézmény követett. A szervezett gyógyítás magalapozói az irgalmasok voltak, és ezen örökséghez a mai szakemberek is örömmel nyúlnak vissza – szögezte le a rend magyarországi vezetője.
    

Kapronczay Károly történész elmondta, hogy az első világháborúban a monarchia 3,8 millió katonája vett részt, közülük 2 millióan magyarok voltak.
    

A történész hozzátette: a kiállítás érdeme, hogy azt a háború idején tapasztalható egyházi szerepvállalást mutatja be, amelyről sokáig nem lehetett beszélni.
    

A fotóarchívumok és korabeli dokumentumfilmek anyagából illusztrált kiállításon megtekinthető többek között a szarajevói merénylet előtti utolsó pillanatokat megörökítő film, látható több katonai és ápolói viselet, miseruha és kiállították IV. Károly király kelyhét is. Az emeleti kiállítótérben pedig a korabeli orvoslás kellékei láthatók, például számos fogászati eszközzel megismerkedhetnek a látogatók.
    

A Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjteményben látható kiállítás október 31-éig tart nyitva.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

A gyász megélésének pillanatképei
art&design

Papp Ida Zsuzsanna The Disappearance of Childhood című kiállításáról
art&design

Bánkúti Gergő: Kőszikla a házam, zöld mező takaróm című kiállításáról
art&design

Maud Karlsson Lima de Faria kiállítása Uppsalában

Más művészeti ágakról

Bende Tamás Visszatérés az északi partra című verseskötetének bemutatójáról
Szabó Lőrinc és Somlyó Zoltán találkozása (Kőbányai Jánosnak ajánlva)
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 44. számáról
Az Irma, te édes című előadás az Orlai Produkciós Irodánál


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés