bezár
 

zene

2015. 09. 10.
Óbudai Danubia Zenekar: Gyermekek vagyunk
Óbudai Danubia Zenekar sajtótájékoztatója, 2015. szeptember. 08. BMC
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Óbudai Danubia Zenekar: Gyermekek vagyunk Az előző évadhoz hasonlóan idén is tematikus koncertsorozatokkal jelentkezik a zenekar. A Zeneakadémián folytatódik a 4 koncertből álló koncertsorozat. Az őszi évad négy koncertjének szlogenje: Gyermekek vagyunk. Folytatódik a zeneszerző-portré sorozat is: idén Joseph Haydn áll a középpontban. Mundruczó Kornél Winterreise című darabját októberben kétszer láthatja a közönség a BMC-ben a zenekar közreműködésével.

A zenekar évadnyitó tájékoztatójának műsorvezetője, Barabás Éva elmondta, hogy soha ekkora szükség még nem volt a művészetre, illetve a gyereklelkű művészekre.

Ács Péter, a zenekar ügyvezető igazgatója az előző szezont nagyon fontosnak tartja: Hámori Máté művészeti vezetővel első közös szezonjuk igen sikeresen zárult: 96 előadásból 38 ifjúsági hangversenyre került sor. Meglátogatták a zánkai gyerektábort, illetve részt vettek a Zeneakadémiával közös Liszt-kukacok című produkcióban, mely idén is folytatódik. A fizető nézők száma több mint 48.000 volt. Együttműködtek a BMC-vel, ahol a tematikus sorozatnak egyre nagyobb a népszerűsége: 3 hangverseny keretében dolgozzák fel egy-egy híres zeneszerző életét. Kiemeli, hogy a BMC mindig is nyitott és fogékony volt az újdonságok iránt.

A zenekar szempontjából a Zeneakadémiát 2 részre lehet osztani: egyrészt a koncertközpontra, ahol bérletes hangversenyeiket adják elő, másrészt az egyetemre: főleg a zeneszerzés szakon „segítenek be”. Az Operaházban tavaly két előadást kísértek végig, mely összesen 15 fellépést jelentett, ezzel egyedülállóak a zenekaroknál. Tavaly 95%-os házzal futottak, Ács Péter reméli, ez idén is megmarad.

Önkormányzati zenekarként Budapesten rajtuk kívül csak a Dohnányi Zenekar működik. Bús Balázs polgármester már gyerekkorától kezdve a kultúra élvezője, most pedig már támogatója. A kerület legfontosabb célja a közösségépítés, kulturális helyszínek létrehozása. Ennek kézzelfogható eredményei is vannak:  Esernyős információs pont, a Danubia zenekar számára a volt Flórián moziban próbaterem létesítése, 2 könyvmegállót, egy negyedéves kulturális kiadványt hoztak létre, illetve egy új képzőművészeti pályázatot is elindítottak. A jövőben szeretnék bővíteni a próbatermet, az Esernyőst, illetve kialakítani a Kalász úti iskolában lévő közösségi házat.

Hámroi Máté_ODZ

Hámori Máté művészeti vezető rávilágított arra, hogy a „játék” többjelentésű szó: jelenti a gyerekek játékát illetve amikor egy zenekar játszik egy darabot. A Gyermekek vagyunk címet azért választották, mert aki művészettel foglalkozik, a gyermeki lelkét hozza elő. Nem azt tartja feladatának, hogy az ifjúsági koncerteken a gyerekekből felnőttet neveljenek, sokkal inkább az ellenkezőjét: a felnőttekből kell gyerekeket nevelni. A tematikához négy koncert kapcsolódik: Szabadság, Játék, Könny és Mese, melyek a gyermeki lét hívószavai. Azt szeretné, hogy a felnőttek is átéljék illetve visszaidézzék ennek a létnek a boldogságát, szomorúságát. Az ember ekkor otthonhagyhatja a realitást.

A zeneakadémiai sorozat első alkalmával szeptember 22-én a Szabadság című koncerten Liszt Két legendáját játsszák majd, melynek egyik főszereplője Assisi Szent Ferenc, aki szabad akaratából választotta a szegénységet. Richard Strauss: Till Eulenspiegel vidám csínyjei-nek hőse is szabad akaratából választotta a kitaszítottak sorsát. Beethoven szabadsága az Eroicában is megmutatkozik, amennyiben kétszer olyan hosszú ez a mű, mint az addig leírt szimfóniák. Hámori elmondta, hogy a tematikus címek nem ad hoc jellegűek, hanem erős kapocs van közöttük illetve az egyes darabok között.

Haydn portrésorozat_ODZ

A BMC-ben pedig a  három részből álló, eddig sikeres zeneszerző-portré sorozat folytatódik, melynek házigazdája továbbra is Eckhardt Gábor lesz. A sorozat középpontjában Joseph Haydn alakja áll. Három nemzetiség megszólítását viseli a három koncert címe: a németet a Herr Heyden mutatja, mely az Esterházy udvarnál töltött, pályakezdő zeneszerző műveit mutatja be. A Signore Haydn élete olasz szakaszára utal. Bár a mester nem dolgozott Itáliában, egy olasz férjes asszonnyal (Luigia Polzelli-el) szerelmi viszonya volt. A 10 éven át tartó kapcsolat nagy hatással volt Haydn műveire, számtalan áriát, művet írt az asszony számára. Ebben az időszakban kezdett el operákat is komponálni. A Mister Haydn pedig az utolsó, angol időszakára utal. Ekkor már gazdag, megbecsült sikeres zeneszerző, ez a nagy oratóriumok korszaka is.

Érdekesség, hogy az 1.(Herr Heyden) és 3. (Mister Haydn) koncerten nem lesz karmester, így egyfajta kamarazenélést élhet majd át a hallgató. Hámori Máté kitűzte célul, hogy egy szakmai értelemben is fejlődésen kell keresztülmennie a zenekarnak.

Vajda Gergely karmester_ODZ

Vajda Gergely a Gyermekek vagyunk 2. részét fogja dirigálni, a Játékot. Szerinte a zene sokban hozzájárul az ember agy fejlődéséhez, koordinációs képességéhez. Elmondta, hogy nagyon szereti a zenekar honlapját, illetve azt, hogy minden szezonnak van egy témája. A zene és a játék is a legnemesebb értelemben vett felnőtt foglalatosság, hiszen mindkettő komoly mentális gyakorlatot jelent, fejleszti a kreativitást. Nagyon fontosnak tartja, hogy az önkormányzat felvállalja a kultúra felkarolását, mert a művészet igenis integráns része annak, hogy az ember teljes életet éljen.

Mundruczó_ODZ

Mundruczó Kornél helyett – aki nem vett részt a sajtótákoztatón – Hámori Máté mondta el, hogy Schubert Winterreise c. dalciklusát Hans Zender, német zeneszerző 1993-ban meghangszerelte kiszenekarra. Ezt a művet láthatjuk Mundruczó rendezésében október 3. és 4-én a BMC-ben.

A művet egyébként már az antwerpeni és a genfi operaház is bemutatta. A rendező az utazás magányát, egzisztenciális félelmeit helyezte bele egy menekülttábor mindennapjaiba. A Schubert-dal és a tábor párhuzamára akkor talált rá, amikor 2 éve filmet forgatott a bicskei menekülttáborról: mindkettőben a kitaszítottságot, a félelmet, a magányt vélte felfedezni, egyszóval emberi problémákat. A BMC-ben ezt a művet szcenírozva láthatja a nagyérdemű Szemenyei János egyszemélyes játékával.

A zenekar honlapja ITT található.

nyomtat

Szerzők

-- Szlávik Dóra --


További írások a rovatból

Nils Frahm: Day
A 180-as Csoport című kötet bemutatója
Az UMZE kamaraegyüttesének pécsi koncertjéről
Recenzió Ábrahám Márta: Chaconne-kézikönyvéről

Más művészeti ágakról

Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége
színház

A Vígszínház Ármány és szerelem bemutatójáról
Tóth Kinga AnnaMaria sings/singt/énekel című kötetének bemutatója
A 74. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés