bezár
 

art&design

2015. 09. 10.
Vatikáni vasút viszi a turistákat a pápai palotába
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Megnyitja kapuit a látogatók előtt szombattól az olasz fővároshoz közeli Castel Gandolfo pápai rezidenciája. A turistákat a vatikáni vasútállomásról induló vonat viszi a pápai palotákhoz.

Első alkalommal lesz látogatható a Rómától húsz kilométerre délre levő palotaegyüttes, amely a 17. század első felétől szolgált az egyházfők nyári rezidenciájaként egészen 2013-ig.
    

Ferenc pápa akaratából tavaly megnyitották a pápai palota kertjeit, mostantól pedig az Albanói tóra néző épületek is láthatók lesznek, kivéve azt a lakosztályt, ahol az utóbbi három nyáron XVI. Benedek nyugalmazott pápa töltötte pihenését. A paloták termeiben a turisták többek között láthatják IX. Piusz Castel Gandolfóban őrzött hordozható trónusát is. Körbesétálhatnak a rezidencia birtokán is, ahonnan az itt termelt zöldséget és gyümölcsöt szállítják a Vatikánba. A palotákba szóló belépőjegy teljes ára 10 euró (több mint 3 ezer forint).
    

Újdonságot jelent, hogy a turisták akár a Vatikánból is elindulhatnak Castel Gandolfóba: szombattól a pápai állam területén levő vasútállomásról kisvasút viszi a látogatókat a pápai rezidenciáig. Ha a Vatikáni Múzeumba és a vatikáni kertekbe is ellátogatnak, a teljes "pápai turistacsomagot" napi 40 euróért vásárolhatják meg.
    

Az újságírók pénteken kapnak előzetes vezetést és az alkalomból a sajtó képviselőit az a történelmi szerelvény szállítja Castel Gandolfóig, amellyel 1962-ben XXIII. János pápa utazott az olasz Loreto városába. Az újra üzembe helyezett pápai vasútvonal egyelőre csak munkaszüneti napokon működik.
    

A turisták előtti megnyitással Castel Gandolfo visszaszerezheti korábbi idegenforgalmi jelentőségét. Ferenc pápa elődjei hagyományosan itt töltötték a forró nyári hónapokat, és a zarándokok ide mentek a pápák után. Az argentin pápa azonban nyáron sem hagyja el a Vatikánt, így a Castel Gandolfó-i paloták az utóbbi években üresen álltak.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Raoul Coutard a BIFF-en
Idegen Virágok - Kiss Adrienn kiállítása az Irokéz Galériában

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 44. számáról
Az Irma, te édes című előadás az Orlai Produkciós Irodánál
Bertóti Johanna kismarosi koncertjéről
Bognár Péter Lovagoljon Perzsiába a halál! című könyvéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés