bezár
 

zene

2015. 10. 31.
Apparat, az elektronikus zene berlini sztárja a Millenárison
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Apparat, polgári nevén Sascha Ring, a berlini elektronikus zenei élet egyik meghatározó alakja ad koncertet november 2-án hétfőn a fővárosi Millenáris Teátrumban.

A német zenész-producer most zajló európai turnéja keretében válogatott filmes és színházi zenéit mutatja be zenekarával - közölték a szervezők az MTI-vel.

prae.hu

Apparat pályája 1996-ban indult techno vonalon, később a lágy ambient zenék világában kötött ki. Korábban társtulajdonosa volt a berlini Shitkatapult Recordsnak.

A kétezres évek elején együtt dolgozott a neves producerrel, Ellen Alliennel, 2003 óta pedig rendszeresen vonul stúdióba a Modeselektor tagjaival, Gernot Bronserttel és Sebastian Szaryval, akikkel létrehozta a Moderat elnevezésű projektet. Ez a projekt eddig két albumot készített, a Moderat 2009-ben, a II 2013-ban jelent meg.

2012-ben Lev Tolsztoj Háború és béke című művének színházi adaptációjához készített zenét. Alkotótársa volt az olasz Mario Martone is: utóbbi rendezésében a Leopardi című mozi tavaly megnyerte a Velencei Filmfesztivál Premio Piero Piccioni filmzenei díjat. Idén a Dustin O' Hallorannal közös filmzenével ismét győzött Velencében, ezúttal a Soundtrack Stars Awardot nyerte meg, a munkát Drake Doremus Equals című filmjéhez készítette el.

Négy évvel ezelőtt már járt Magyarországon, akkor az Electronic Beats Festival keretében - szintén a Millenáris Teátrumban - 2011-es lemezét, a Devil's Walkot mutatta be. Nemrég újra megjelentette első három, 2001 és 2003 között készített kísérleti albumát. Mostani koncertje előtt a budapesti elektronikus zenei élet új kedvence, iamyank lép fel.
 

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 3: Siegfried. 2026.06.20.
Verdi Stiffeliója a MusikTheater an der Wien előadásában
Február 27-én jelent meg Jamie Hewlett és Damon Albarn virtuális zenekara, a Gorillaz új albuma
A Soviet Monday legelső albumáról

Más művészeti ágakról

Meggyeskert, Nemzeti Színház, MITEM
Független, gondolkodó, szakmájához hű művész
A Berzsenyi 250 soproni jubileumi hétvégéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés