bezár
 

irodalom

2016. 01. 01.
'15-ben évkönyvként jelent meg a Trianoni Szemle
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
2015-ben csupán egyszer, Trianoni Szemle Évkönyv 2015 címmel jelent meg a Trianoni Szemle folyóirat, aminek elsősorban anyagi oka volt - közölte a kötet főszerkesztője az MTI-vel.

Szidiropulosz Archimédesz elmondta, nagy volt a kereslet az évkönyv iránt, amelynek mind az ezernégyszáz példánya elfogyott körülbelül egy hónap alatt. Ezért a tervek szerint január második felében néhány száz példányban utánnyomják a kötetet a kiadó, a Trianon Kutatóintézet döntése alapján.
    

prae.hu

A Trianoni Szemle eredetileg negyedéves folyóiratnak indult 2009-ben - jelezte Szidiropulosz Archimédesz. A november végén megjelent kiadvány több mint háromszáz oldalas, és mivel évkönyv, a szerkezete is más, mint az eddigi folyóiratoké: összesen négy fejezetből áll.
    

Az első részben ismert művészek, sportolók és mások válaszolnak a fejezet címében feltett kérdésre: Mit jelent számomra Trianon? A második rész (Tisztelet a hősöknek) főként az első világháborúhoz kapcsolódó szaktanulmányokat sorakoztat fel, de korabeli visszaemlékezéseket is tartalmaz. Ezt a fejezetet elsősorban katonák írták - jegyezte meg a főszerkesztő, hozzátéve: sok szó esik benne a tábori lelkészek működéséről, ami kevésszer feldolgozott és érdekes téma.
    

Az évkönyv harmadik része (Magyar múlt, magyar élet) szépirodalmi alkotásokat vonultat fel, ezek közül sok már korábban is megjelent, például Ady Endre tollából. Végül, a negyedik, Szemle című fejezet fontos, Trianonhoz kapcsolódó könyvek ismertetőit tartalmazza - közölte Szidiropulosz Archimédesz.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Hogyan lesz a műfordítóból könyvkiadó? című kerekasztal-beszélgetésről
Bódi Péter Hexagon című regényéről
Purosz Leonidasz Honvágy című kötetének bemutatójáról
A 2026-os tavaszi Margó Irodalmi Fesztivál első napjáról

Más művészeti ágakról

Kortárs cirkusz amatőr szereplőkkel a Trafóban
építészet

Balázs Mihály: Az építészet egy című könyvéről
A Nemzeti Filharmonikusok Mozart/Rossini-koncertjéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés