Károlyi Csaba, az Élet és Irodalom főszerkesztő-helyettese az ünnepségen úgy fogalmazott: Végel László különlegességét az adja, hogy már első látásra sincs benne "semmi szokványos", "semmi normális".
    

Parasztgyerekként megírta az első magyar beat-regényt, Újvidéken megtelepedve nem a faluról írt, mint a vele egy napon, szintén Szenttamáson született Gion Nándor, hanem a városról, feltéve ezzel Újvidéket a magyar irodalom térképére. Könyvei gyakran előbb jelentek meg szerbül, mint magyarul, regényei pedig úgy szólnak a kisebbségi létről, hogy elkerülik a megszokott sémákat - hangoztatta Károlyi Csaba.
    

Hozzáfűzte: Végel László a plebejus ember egyenességével mutatja meg a legbonyolultabb dolgokat, evidenciaként mondja ki azt, amin más oly sokszor és hosszan rágódik.
    

Végel Lászlóval az esten Parti Nagy Lajos beszélgetett, aki a vajdasági szerzőt a "legradikálisabb magyar írónak" nevezte. Kérdésére az író felidézte: sokan liberális kozmopolitaként könyvelték el, úgy érezték, nem foglalkozik eleget a kisebbségi léttel, a nemzeti gyökerekkel. Mint fogalmazott, egyszerű falusi emberek között nőtt fel, ahol a nemzeti kérdések helyett mindenki a nagyvilágról, Amerikáról, a második világháborúban a különböző frontokon szerzett tapasztalatairól mesélt. "Ezért nevezem magam inkább plebejus kozmopolitának, így adózok a falusi utcám emlékének."
    

Végel László beszélt arról is, hogy úgy érzi, valójában ugyanazt a regényciklust írja egész életében. Első művei ugyan a nemzedéki problémákról szólnak, az újabbak pedig nem, könyvei mintha mégis "feleselnének egymással".
    

Terveiről szólva a vajdasági szerző elmondta: szeretne egy Budapest-regényt írni, amelyből kiderülhetne "hogyan látunk mi titeket, budapestieket".
    

A regény-, dráma- és esszéírót az ünnepségen a könyveit megjelentető Noran Libro Kiadó vezetője, Kőrössi P. József, Takács Ferenc irodalomtörténész, Radnóti Sándor esztéta, valamint Esterházy Péter is köszöntötte. Az esten a Liszt Ferenc-díjas Dresch Mihály zenélt.
    

Végel László 1941. február elsején született a Jugoszláviához tartozó Szenttamáson. Egyetemi tanulmányait Újvidéken és Belgrádban végezte. 1965-től 1971-ig az Új Symposion folyóirat szerkesztőbizottságának tagja, az Egy makró emlékirata című első regénye 1967-ben jelent meg könyvként.
    

Legutóbbi művei a Bűnhődés (2012) és a Neoplanta, avagy az Ígéret Földje (2013), valamint a Balkáni szépség, avagy Slemil fattyúja (2015) című regény. 2005-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 2009-ben Kossuth-díjjal, 2013-ben Hazám-díjjal tüntették ki.