bezár
 

art&design

2009. 02. 18.
Kína a divatcézár hagyatékából követel vissza szobrokat
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kína olyan régi bronzszobrok visszaadását követeli, amelyek a pekingi nyári császári palota kifosztásakor tűntek el, s most a közelmúltban elhuny Yves Saint Laurent jótékonysági céllal kalapács alá kerülő hagyatékában bukkantak fel.

prae.hu

A pekingi palota hivatalának adminisztrációja szerdán terjesztette elő követelését az értékes állatfejekre, amelyek egy nyúl- és patkányszoborhoz tartoznak. Mindkét szobor a 12 kínai állatjegyet ábrázoló sorozat része, előzetes becslések szerint darabonként a 10 millió eurós (3 milliárd forintos) árat is elérhetnének az árverésen - tájékoztatott a külföldön lévő kínai relikviák visszaszerzésére létrehozott alap.

A műkincseket brit és francia csapatok zsákmányolták, amikor az 1860-as második ópiumháború alatt lerombolták a palotát.

Kínai ügyvédek 81 főből álló csoportja perrel fenyegeti a néhai divatcézár tárgyait áruba bocsátó aukciós házat, a Christie's-t, ha a jövő héten megrendezik az aukciót.

Az ázsiai ország külügyminisztériuma is követelte a Csing-dinasztia korából (1644-1911) származó műkincsek hazatérését. "Kínának vitathatatlan tulajdoni joga van e tárgyak felett, amelyeket vissza kell adni az országnak" - nyilatkozta egy szóvivő.

nyomtat

További írások a rovatból

art&design

Papp Ida Zsuzsanna The Disappearance of Childhood című kiállításáról
art&design

Bánkúti Gergő: Kőszikla a házam, zöld mező takaróm című kiállításáról
art&design

Pinczehelyi Sándor Overprint című kiállítása
art&design

Beszámoló a Tökéletes jelenről

Más művészeti ágakról

Az öltöny (Maladype Színház – Mettrin)
Mészöly Ágnes: Ügynökök és úttörők
színház

Bach Kata színművész teljesítménykényszerről, elakadásról, határtartásról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 36. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés