bezár
 

film

2016. 04. 28.
Bret Easton Ellis thrillersorozatot rendez
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az Amerikai psycho című regény szerzője, Bret Easton Ellis thrillersorozatot rendez a Fullscreen internetes műsorszóró számára - közölte a Variety.com.

A The Deleted című széria a Fullsceen 13-30 éves közönségnek szánt fizetős tartalomszolgáltatásának egyik új produkciója lesz. A műsorszóró a minap indította el filmszolgáltatását havi 4,99 dollárért.
    

Ellis sorozatának előkészítése egy éve folyik, a felvételek idén nyáron kezdődnek, a premiert azonban még nem tűzték ki.
    

A The Deleted három emberről szól, akik Los Angelesből tűntek el és látszólag nincs semmi közük egymáshoz. Az eltűnésük azonban pánikot kelt egy csoport huszonéves körében, akik évekkel korábban egy szektából szöktek meg.
    

"A sorozat a határokat feszegeti, és határozottan a legsötétebb lesz az eddigi produkcióink közül" - ígérte George Strompolos, a Fullscreen alapítója és vezetője.
    

Az 52 éves Bret Easton Ellis az utóbbi másfél évtizedben számos rövidfilm és film forgatókönyvén dolgozott, három rövidfilmet rendezőként is jegyez. Legutóbbi, Figaro című kisjátékfilmjét februárban Franciaországban mutatták be.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Alex Garland: Polgárháború
Csáki László: Kék Pelikan
A 74. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál
Prikler Mátyás: Hatalom

Más művészeti ágakról

irodalom

Krasznahorkai László Zsömle odavan című regényéről
Könyvbemutató másképp
színház

Forgách András A játékos és a többiek című drámakötetének bemutatója


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés