bezár
 

irodalom

2016. 04. 30.
Első Pesti nő est a Vallai kertben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Első Pesti nő est a Vallai kertben Tényleg pesti-e a pesti nő? És ha nem teljesen, akkor miért pont a Balaton a szíve csücske? Megdobban-e a pesti nő szíve, mikor kezébe veszi élete első kötetét, és miért érzi fontosnak, hogy átadjon, tanítson valamit másoknak? Balogh Endre, a Prae.hu művészeti portál főszerkesztője ezeket a témákat járja körbe a Pesti nő blog vendégeivel az est során a Rumbach Sebestyén utcai Vallai kertben, 2016. május 4-én este hét órától

Kőrösi Zoltán író, szerkesztő megfogalmazása szerint „Budapest egy hervadófélben szomorkodó asszony, aki időnként a sminkkészlethez nyúl, s megrázza magát. Aki még ma is bontja a virágait és a világ legszebb lányainak szolgál otthonául.” Bach Máté fotográfus is leginkább egy nőhöz tudná hasonlítani Budapestet. Azért indította el 2012 áprilisában a Pesti nő blogot, hogy megörökítse a főváros női energiáit, és, hogy rávilágítson arra, hogy a sokszínűség nemcsak Budapestre, hanem az itt élő nőkre is jellemző.

A Pesti nő blog interjúit 2015 decemberétől Izsó Zita és Mesterházy Fruzsina készítik. Az első est vendége két nem teljesen pesti nő: Bede Anna, matematika tanár és a Vegasztrománia gaszto-dizájn blog írója-dizájnere-fotósa, illetve Dr. Kovács Emőke, történész, a Gulág Emlékév szakmai vezetője, aki évekig a Siófoki Könyvtárt igazgatta.

Az est két vendégében sok a közös vonás: valamiképp kötődnek a Balatonhoz, mindkettejük munkásságából könyv született, és mindkettőjük életében aktívan jelen van a művészet. A két vagány, szuper intelligens és városi, rohanó tempót diktáló vendég mellett az est során Bach Máté és Mesterházy Fruzsina is mesél a pesti nők ezer arcáról, Varga Jenő pedig hegedűn töri meg a csendet.

2016. novemberére az Athenaeum jóvoltából könyv kerekedik a Pesti nőből, de addig még sok izgalmas esten találkozhatnak az érdeklődők a blog szereplőivel és alkotóival.

Az est jelképes, 500Ft-os jegyár ellenében tekinthető meg.

Az esemény részletei itt találhatók a Facebookon.

Pesti nő

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Láng Orsolya Ház, délután című könyvének bemutatójáról
irodalom

Fehér Enikő Az analóg ember című könyvének bemutatója
Határátkelés címen rendezték meg a Kis Présházban öt kortárs költő közös estjét

Más művészeti ágakról

Dev Patel: A Majomember
Alex Garland: Polgárháború
színház

Forgách András A játékos és a többiek című drámakötetének bemutatója
Komáromy Bese Soha jobban című darabjáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés