"Tulajdonképpen anyám életútja a könyv, az elején összefoglalom a család történetét, bemutatom gyermekkorát. Fontos tudni, honnan indult ő, hiszen sok filmjében jönnek elő olyan élmények, amelyek a családból eredeztethetők. Babiczky Lászlóval elsősorban a munkásságát dolgozzuk fel filmográfia, rengeteg fotó és újság, illetve számos nagyszerű színész segítségével. A kötet kordokumentum is, mert egy nagyszerű korszakot mutat meg azoknak, akik el sem tudják képzelni, hogyan alakult ki a televíziózás Magyarországon. Ez annak az 50-60 évnek a története, amikor a magyar televízió a magyar irodalom legnagyszerűbb műveit dolgozta fel" - mondta az MTI-nek Zsurzs Katalin.
    

A kötetben munkatársak, színészek mesélnek Zsurzs Évával közös munkáikról és élményeikről. A könyv idézi a rendező munkáiról megjelent kritikákat, illetve egy interjút is Féjja Sándor filmpszichológussal, aki Zsurzs Éva titkát a hiteles karakterteremtésben látta.
    

Rendezőként egyik legfőbb erénye volt, hogy a megfelelő szerepre mindig a legmegfelelőbb színészt választotta. Elég volt egy színésznek csak annyit mondani, hogy "Zsurzs Éva hív", és akármilyen apró szerepre vállalkoztak a kedvéért - elevenítette fel a könyv bemutatóján Babiczky László rendező, a kötet szerzője, Zsurzs Éva egykori asszisztense.
    

"Nagyon határozott személyiség volt, mindezt nagyon szelíden és ellentmondást nem tűrően vitte véghez. Szelíd volt, de nagyon pontosan tudta, mit akar - ezért lehetett bízni az értékítéletében, ízlésében, tudásában" - mesélt édesanyjáról a színésznő.
    

Zsurzs Éva, a későbbi Kossuth-díjas tv-rendező, érdemes és kiváló művész fiatal korában a Csepel Művek munkás színjátszókörében lépett fel. A Rádiónál kezdte pályáját 1949-ben, ahol számos hangjátékot rendezett, s olyan nagynevű rádiósoktól sajátította el a szakmai ismereteket, mint Cserés Miklós, László Endre és Apáti Imre. 1954-ben szerzett diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendező szakán.
    

A magyarországi televíziózásban 1957-től, a kezdetektől részt vett, később az intézmény főrendezője lett. Ekkoriban a műsorokat még nem producerek és külsősök készítették, hanem maguk a tévések, így ő szerkeszthette egyebek közt a Híradó elődjét, az Esti Újságot.
    

Igazán emlékezetessé azonban tévéjátékai tették. A magyar irodalom olyan alkotásait vitte képernyőre, illetve filmvászonra, mint A koppányi aga testamentuma, A névtelen vár, A fekete város, az Abigél.
    

1962-ben a Nő a barakkban, rá két évre az Epeiosz-akció elnyerte a monte-carlói televíziós fesztivál legfőbb jutalmát, az Arany Nimfa-díjat. Több mint 50 forgatókönyvet filmesített meg. Utolsó filmjét 1993-ban forgatta A csikós címmel.
    

1963-ban Jászai Mari-díjjal, 1973-ban Kossuth-díjjal, 1970-ben érdemes, 1983-ban a kiváló művész címmel tüntették ki. 1987-ben Erzsébet-díjat, 1995-ben televíziós életmű-nívódíjat kapott. A Magyar Televízió Posztumusz Örökös tagja.