bezár
 

art&design

2016. 06. 30.
Hajózástörténeti Látogatóközpont
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Hajózástörténeti Látogatóközpont nyílik pénteken Balatonföldváron. A hajó formájú épületben interaktív kiállítás és filmvetítések mellett a Balaton legnagyobb épített kilátója és egy panorámateraszos kávézó is várja a vendégeket.

Holovits Huba, Balatonföldvár polgármestere az MTI-nek elmondta, hogy a különleges látogatóközpontot Balatonföldvár emblematikus épületének szánták. A város mintegy 40 méteres magaspartján megépült, háromszintes létesítményen árbocot formáz a 25 méter magas kilátó, ahová 166 lépcsőfok vezet, de lifttel is fel lehet jutni. Innen tiszta időben jól látni a Balaton mindkét medencéjét és az észak-somogyi dombokat is.
    

Az interaktív kiállítás a Balatont, a balatoni hajózást és vitorlázást mutatja be terepasztalokkal, filmvetítésekkel, szimulátorokkal. Egyebek közt lehet gyakorolni a vitorlással való kikötést, szélgép imitálja a viharos szelet, és egy panorámafal mutatja be a Balaton közforgalmú kikötőit. A látogatóközpontban vetített filmekből a hajózás és Balatonföldvár történetével, valamint a vitorlázással ismerkedhetnek meg a látogatók.
    

A beruházás részeként a környék is megszépült: az épület körül parkos rész fogadja a vendégeket sétálóutakkal és játszótérrel. A látogatóközpont mellett állították ki Bujtor István színészlegenda Skála nevű hajóját is, amellyel A Pogány Madonna című filmben szelte a Balaton hullámait.
    

A polgármester felidézte, hogy a város vezetése már több mint fél évtizede tervezte, hogy a város korábban kevésbé kihasznált nyugati részén olyan attrakciót hoz létre, amely egész évben, rossz időjárás esetén is turisztikai vonzerőt jelent az egész déli part számára. A látogatóközpont összesen 520 millió forintból épült meg, amelyhez az unió 475 millió forint támogatást biztosított.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Idegen Virágok - Kiss Adrienn kiállítása az Irokéz Galériában
art&design

Mítosz után szabadon, a Szerkesztősègben
art&design

Papp Ida Zsuzsanna The Disappearance of Childhood című kiállításáról

Más művészeti ágakról

Titeket ki akar lóvá tenni?
Bertóti Johanna kismarosi koncertjéről
Bognár Péter Lovagoljon Perzsiába a halál! című könyvéről
Pawel Pawlikowski: Apaföld


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés