bezár
 

art&design

2009. 03. 05.
Kifürkészhetetlen - feLugossy László kiállítása Szentendrén
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kifürkészhetetlen címmel nyílik feLugossy László legújabb képeiből kiállítás szombaton a szentendrei MűvészetMalomban, ahol ez alkalomból egy sajátos performansz ejti majd ámulatba látogatókat - közölte az intézmény sajtóreferense.

prae.hu

Kiss Zsuzsanna elmondta, hogy feLugossy László személye már önmagában is érdekes, hiszen az elmúlt 30 év hazai szellemi életének fenegyerekeként vált közismertté. Zenészként a legendás A.E. Bizottság énekese volt, színészként és filmrendezőként is alkotott, és a dadaista, szürrealista elemekkel kevert, csapongó asszociációjú képeivel sok vitát váltott ki.

A mostani kiállításon feLugossy László több mint száz alkotásával érzékelteti a viszonyát a valósághoz. Mint azt a művész elmondta, a kaotikus és értékvesztett világ bizonytalanságait az egyén önmagához való kapcsolatának ábrázolásával igyekszik kifejezni, nagyfokú öniróniával.
Több képén két arcot látni, amelyek elmosódnak, nem tudni, hogy valójában kik is azok, ami a művész szerint a világ kiszámíthatatlanságát tükrözi. Olyan képe is van, amelyiken az arc lecsúszott a test egyéb részeire, s ezáltal inkább egy állat képe kezd kibontakozni, elgondolkodtatva a szemlélőt.

Az egyik legszuggesztívabb alkotás Mona Lisát ábrázolja különféle előemberi alakok között. Ezzel a művész a híres, közkinccsé vált jelképpel az elmúlt századok kultúráját állítja szembe az ősi időkkel. Sugallata szerint az emberiségnek vissza kellene kanyarodni a kezdetekhez, hogy az elrontott, rossz irányba fordult világ új alapokon kezdhessen reménytelibb életet.

A kiállítás május 10-éig tekinthető meg a MűvészetMalomban.

nyomtat

További írások a rovatból

art&design

Bánkúti Gergő: Kőszikla a házam, zöld mező takaróm című kiállításáról
art&design

Beszámoló a Tökéletes jelenről

Más művészeti ágakról

Hová tűnt „a kortárs irodalmi termés legjava”?
Velencében láttuk Martin McDonagh Vadló Kilenc című filmjét
Beszélgetés Mátrai Péterrel
Bali Péter Már megadtuk magunkat annak, ami csak holnap fog bennünket elnyelni című könyvéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés