bezár
 

art&design

2016. 10. 01.
Felújították a hódmezővásárhelyi művésztelepet és az alkotóházat
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Felújították a hódmezővásárhelyi művésztelepet és az alkotóházat, a beköltöző művészek a szombati avatóünnepségen vehették át a kulcsokat.

Hóvári János, a létesítményeket fenntartó Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) főigazgatója elmondta, a két épület rekonstrukciója 330 millió forintba került. A felújítás a MANK 2012-ben indult programjának fontos eleme. Az elmúlt években 1,5 milliárd forintból több művésztelep és alkotóház újulhatott meg többek között Szigligeten, Zsennyén, Szentendrén, Mártélyon és Galyatetőn.

A főigazgató a következő évek fontos feladatai között említette a kecskeméti és a hédervári alkotótelep rekonstrukcióját. Kitért arra is, hogy szükség lenne az ország több településén található műteremlakások felújítására is.

A megújult hódmezővásárhelyi művésztelepen Sonkoly Tibor festőművész, valamint Donka Gergely és Máté Hunor képzőművész kapott egyéni műtermet. Az épület legnagyobb helyisége kollektív műteremként működik majd, amelyben meghívottak dolgozhatnak.

A művésztelep előterében galériát alakítottak ki, ahol kamaratárlatokat rendeznek. A megnyitóra olyan hódmezővásárhelyi művészek alkotásait válogatták össze, akik hosszabb-rövidebb ideig kötődtek az 1966 óta működő intézményhez.

Befejeződött a MANK hódmezővásárhelyi alkotóházának rekonstrukciója is. A városközpont egy csendes utcájában, műemléki környezetben található, két műtermes Virág utcai épület szállást, alkotási lehetőséget kínál a művészeknek, emellett rendezvények helyszínéül is szolgál, fontos szerepet betöltve a hódmezővásárhelyi kulturális életben.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Fuchs Tamás a Ladó Galériában (2026.08.25 - 09.25)
art&design

GHOST MINUTES – SALT HOURS – FORDITE DREAMS a kisterem galériában
art&design

Papp Ida Zsuzsanna The Disappearance of Childhood című kiállításáról

Más művészeti ágakról

Az Irma, te édes című előadás az Orlai Produkciós Irodánál
Reisz Gábor: Földszint
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 43. számáról
Kié volt a színpad az elmúlt 20 évben?


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés