bezár
 

zene

2016. 10. 17.
Kocsis Zoltán lemondta a koncertjeit
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Külföldi hangversenykörútjait és hazai fellépéseinek nagy részét lemondja Kocsis Zoltán zongoraművész, orvosai ugyanis néhány hónapos pihenést írtak elő számára - közölte a Nemzeti Filharmonikus Zenekar (NFZ) hétfőn az MTI-vel.

A közleményben olvasható, hogy bár Kocsis Zoltán szerencsésen felépült súlyos szív- és aortaműtétjéből, a tőle megszokott intenzitással vetette be magát munkája minden területén, mielőtt szervezete teljesen regenerálódott volna.
    

prae.hu

"Nem zárható ki, hogy ennek következtében ismét egészségi problémái adódtak, így orvosai utasítására a gyógyulása érdekében néhány hónapon át szigorú pihenésre és teljes nyugalomra van szüksége, hogy aztán ismét a tőle megszokott odaadással végezhesse munkáját" - fogalmaztak a közleményben.
    

Mint írták, Kocsis Zoltán nem szakad el teljesen a pódiumtól, de külföldi hangversenykörútjait és hazai fellépéseinek nagy részét lemondja. A Bartók Új Sorozatban művészeti vezetői és közreműködői feladatait ugyanakkor töretlenül ellátja.
    

A vele kapcsolatos kérdéseket és megkereséseket családja kérésére munkahelye, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar fogadja - zárul a közlemény.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Magyar Állami Operaház új Così fan tutte-előadásáról
A Soviet Monday legelső albumáról

Más művészeti ágakról

Független, gondolkodó, szakmájához hű művész
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 26. számáról
Az Életünk folyóirat tavaszi lapszámáról
Tóth Krisztina a Bolygó Bogozón


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés