bezár
 

építészet

2009. 03. 14.
Várostörténeti kiállítás nyílt Sopronban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Sopron és környéke a XVII.-XVIII. században címmel történeti kiállítás nyílt pénteken a Storno-házban. A kiállítás tárgyi emlékek és dokumentumok révén ad képet Sopronnak az említett időszakban betöltött politikai, társadalmi és kulturális szerepéről - mondta Tóth Imre múzeumigazgató.

prae.hu

A szakember rámutatott: a szabad királyi jogállással rendelkező város politikailag felértékelődött, ezt jelzi egyebek között, hogy országgyűléseknek adott helyet. A tárlaton bemutatott, 1681-ből származó térkép például a soproni országgyűlésre érkezők útbaigazítását szolgálta.

Az említett időszak egyébként Sopron virágkora volt - hangoztatta az igazgató, hozzátéve: a protestantizmus és a katolicizmus eszmeiségének küzdelme kulturális téren gyarapította a várost: iskolák épültek, fellendült a könyvkiadás, a képzőművészet. E kulturális vívmányokba is betekintést ad a tárlat, amely a barokk korból festményeket, misekelyheket, ereklyetartókat és egyéb egyházművészeti remekeket tár az érdekelődők elé. Emellett ízelítőt ad a céhes világból is, felvonultatja a kékfestők, az ötvösök, a posztósok munkaeszközeit és termékeit.

A mostani tárlat egy kiállítási folyamatba illeszkedik - mondta Tóth Imre. Korábban a XX. és a XIX. századi Sopront mutatták be, s az időben visszafelé haladó rendezvényekkel kívánnak hozzájárulni egyrészt a város történetét feldolgozó nagymonográfia elkészüléséhez, másrészt a kiállítás-sorozatot a várostörténeti állandó kiállítás szakmai előkészítésének tekintik - avatott be a soproni múzeum terveibe az igazgató. A pénteken megnyílt tárlat május végéig tekinthető meg.

nyomtat

További írások a rovatból

építészet

Interjú a Törődés Munkabizottság képviselőivel
építészet

Balázs Mihály: Az építészet egy című könyvéről

Más művészeti ágakról

Mészöly Ágnes: Ügynökök és úttörők
Sugár Viktória és Kita Michihiro Pesti bérházak. Stílus, mintázat, fejlődés című könyvéről
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 36. számáról
Bali Péter Már megadtuk magunkat annak, ami csak holnap fog bennünket elnyelni című könyvéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés