bezár
 

zene

2016. 12. 20.
Kínában lép fel a Győri Filharmonikus Zenekar
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Tizennyolc nap alatt tizenkét koncertet ad a Győri Filharmonikus Zenekar Kínában az ünnepek idején - tájékoztatta az együttes hétfőn az MTI-t.

A zenekar egy osztrák zenei ügynökség felkérésére utazik kedden az ázsiai országba, ahol többek között Pekingben, Sanghajban, Jincsuanban, Hajkouban és Csengduban lép fel. Az előadásokon az újévi koncertek hangulatát megidéző műsorszámok mellett magyar és kínai dalok is szerepelnek.
    

prae.hu

A turnén a zenekart Berkes Kálmán vezényli, közreműködik Varga Viktória szoprán énekesnő. Az együttessel két pár táncos is utazik.
    

Fűke Géza, az együttes igazgatója a közleményben hangsúlyozta: a koncertsorozat tovább erősíti a zenekar elismertségét Kínában, amely a klasszikus zene egyik legfontosabb piaca. A zenekar január 7-én érkezik vissza.
    

A Győri Filharmonikus Zenekar legutóbb tavasszal járt Ázsiában: a japán La Folle Journeé au Japon nevű nemzetközi komolyzenei fesztiválon 13 alkalommal lépett fel.
    

Jogelődjét, a győri Ének- és Zeneegyletet 1862-ben a világhírű győri születésű karmester, Richter János édesapja, Richter Antal alapította. Koncertzenekarrá 1968-ban alakult az együttes. Felléptek Európa szinte valamennyi országában, valamint Marokkóban, Kínában, Dél-Koreában és Tajvanon.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 2.: A walkür. 2026.06.19.
A Soviet Monday legelső albumáról
Első Zürichi Barokk Fesztivál
A Kollár-Klemencz Kamarazenekar lemezbemutatójáról

Más művészeti ágakról

építészet

Beszámoló a „Balatoni strandépítészet – Szerethető rendezetlenség, tervezett spontaneitás” című kötetbemutatóról
Beszámoló a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválról
Tóth Krisztina a Bolygó Bogozón


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés