Szepesi Attila 1942-ben született Ungváron, tanári diplomáját Szegeden szerezte 1968-ban, majd Szászbereken és Hernádon tanított. 1972-ben elvégezte a szegedi egyetem magyar szakát. Ettől az évtől szerkesztette a Kortárs versrovatát, 1982 és 1989 között az Új Tükör, 1992-től a Pesti Hírlap, 1994-ben és 1995-ben az Új Magyarország, majd a Magyar Nemzet munkatársa volt.
    

Hányatott élete és festői-zenei példák ösztönözték versírásra, műveit 1968-ban az Első ének, 1969-ben a Költők egymás közt című antológia mutatta be. Szilaj, pajzán, pajkos énekeivel a nép- és az archaikus költészet forrásaiból táplálkozó változatos forma- és rímvilágot alakított ki. Gyermekverseket is írt. Furulyás Palkó című mesejátékát 1979-ben Győrött mutatták be.
    

Főbb művei közt tartják számon Az üveg árnyéka, a Harangtemető és a Farsang bolondja című versesköteteket, A Mikulás lámpája című mesekönyvét, a Kilenc bagoly című gyermekvers-gyűjteményét, valamint A béka kertje című esszékötetét. Utolsó kötete "Varázsfüvek. Barbár szonettek" címmel jelent meg 2016-ban a Nap Kiadó gondozásában.

Munkásságáért 2002-ben a Magyar Köztársaság Babérkoszorúja-díjjal tüntették ki, kétszer kapott Weöres Sándor-díjat (1974, 2000). 1980-ban József Attila-díjat, 1986-ban Artisjus-díjat vehetett át. További elismerései között van a Kortárs-díj (1994), IRAT-nívódíj (1995), Tiszatáj-díj (1996), Déry Tibor-jutalom (1996), Füst Milán-jutalom (1998), az Év Könyve-díj (2002) és a Látó-díj (2006). 2012-ben elnyerte a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét, 2014-ben pedig a Radnóti-díjat.