bezár
 

zene

2017. 04. 20.
Gulyás Márta zongoraművész kapta a Weiner Leó Emlékdíjat
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Gulyás Márta zongoraművész vehette át a Weiner Leó Emlékdíjat csütörtökön Budapesten, a Zeneakadémián - tájékoztatta az intézmény az MTI-t.

A díj odaítéléséről a kuratórium döntött, melynek elnöke Vigh Andrea hárfaművész, a Zeneakadémia rektora, tagjai Devich János gordonka- és Falvai Sándor zongoraművész.
    

Falvai Sándor laudációjában felidézte, hogy Gulyás Márta pályája indulásának első éveiben is a kamarazenét, az együtt muzsikálást tartotta elsődlegesnek előadóművészeti munkásságában. "A kamarazene tanszék vezetőjeként sokat tett azért, hogy e nagy múltú tanszak visszanyerje eredeti megbecsülését. Személyében a Weiner-díj kuratóriuma a művészt és pedagógust egyaránt díjazza" - fogalmazott.
    

Weiner Leó örököse, Schwartz Imréné végrendelete alapján a Zeneakadémia örökölte a zeneszerző hagyatékát és a számláin lévő összegeket. A pénz méltó felhasználására az egyetem kuratóriumot hozott létre, amely 2004-ben megalapította a Weiner Leó Emlékdíjat.
    

Az elismerést olyan művészek kaphatják meg, akik kiemelkedő előadóművészi tevékenységükkel a hazai és nemzetközi hangversenyéletben évtizedeken át a kamarazenei kultúrát szolgálták.
    

A Weiner Leó Emlékdíjat első alkalommal 2004-ben Banda Ede gordonkaművész kapta. Az elmúlt években a díjban részesült Hevesi Judit és Miklós György (megosztva), Devich Sándor és Konrád György (megosztva), a Bartók Vonósnégyes, Zempléni Kornél, Weninger Richard, Kassai István, Rolla János és Kovács Béla.
    

Gulyás Márta a hazai hangversenyélet meghatározó művészegyéniségeként és a mai kamarazene-oktatás egyik legnagyobb hatású alakjaként a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a Madridi Királyi Zeneakadémia kamarazene professzora. A Liszt-díjas zongoraművésznő rendszeresen tart mesterkurzusokat Európa-szerte, rangos kamarazenei fesztiválok meghívott előadója, zenésztársainak névsorában pedig nem kisebb nevek szerepelnek, mint Kovács Dénesé, Perényi Miklósé vagy Frans Helmersoné - közölte a Zeneakadémia.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele
A Pécsi Jazz Napok négy koncertjéről
Strauss Elektrája a Berlini Állami Operaházban
Az UMZE kamaraegyüttesének pécsi koncertjéről

Más művészeti ágakról

Április 11-én Szóbeli figyelmeztetés címmel tartottak felolvasást
Dev Patel: A Majomember
színház

Forgách András A játékos és a többiek című drámakötetének bemutatója
Láng Orsolya Ház, délután című könyvének bemutatójáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés