bezár
 

építészet

2017. 05. 30.
A jövő építészetére koncentrál a Madridban nyíló Norman Foster Alapítvány
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A jövő építészetére koncentrál a brit sztárépítész nevével fémjelzett Norman Foster Alapítvány, amely a héten nyitja meg központját Madridban.

Az eseményt beharangozó hétfői sajtótájékoztatón elhangzott: olyan globális platformot kívánnak létrehozni az intézményben az építészek, várostervezők új generációi számára, ahol megszülethetnek a jövő építészeti irányzatai.
    

Az intézmény alapját Foster 74 ezer darabos személyes archívuma adja, amely makettekből, vázlatokból, tervrajzokból, fotókból, filmekből áll, valamint az építész a magánkönyvtárát is az alapítványnak adományozta.
    

Az intézménynek otthont adó, 1902-ben épült palotában korábban török nagykövetség és bank is működött. Foster 2013-ban vásárolta meg és alakította át a műemléképületet, amelyben két emeleten, nyolc teremben lehet megtekinteni az alapítvány kiállítási anyagát.
    

Az alapítvány székhelyének kiválasztásakor New York, London és Berlin neve is felmerült, de végül Madrid mellett döntöttek, mivel az építész felesége spanyol, és van egy galériája is a városban.
    

Ráadásul hamarosan Norman Foster és Carlos Rubio tervei alapján kezdődik meg a világhírű madridi Prado múzeum kibővítése is.
    

A brit építész nevéhez fűződik többek között a berlini Reichstag felújítása és a Commerzbank-Turm néven ismert felhőkarcoló Frankfurt belvárosában. Nagy-Britanniában leghíresebb munkái közé tartozik a Swiss Re viszontbiztosító vállalat uborka néven emlegetett londoni székháza és a Wembley stadion. Az ő tervei alapján épült a dél-franciaországi millau-i völgyhíd és a pekingi repülőtér is.
    

1990-ben II. Erzsébet nemesi rangra emelte, 1999-ben Pritzker építészeti díjjal is kitüntették, amelyet az építészek Nobel-díjának tartanak.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

építészet

A Budapest Café Csengtuban A Budapest Café Csengtuban
Biasol Építészstúdió (Ausztrália): Budapest Café, Csengtu (Kína)
építészet

Nagy vágyak földje Nagy vágyak földje
Bojár Iván András – Darabos György: Nagy Káli Könyv. Ivon Kiadó, 2015. 467 oldal.
építészet

Így fedezd fel az épületeket díszítő geometriát! Így fedezd fel az épületeket díszítő geometriát!
Különutak - Karl-Heinz Adler és a magyar absztrakció
építészet

Építészet, talán ahogy még nem láttuk Építészet, talán ahogy még nem láttuk
Magyar építészet. A szépítő bizottmánytól napjainkig. Kossuth Kiadó, 2017., 343 oldal, 7900 Ft

Más művészeti ágakról

színház

Minek nevezzelek? Minek nevezzelek?
A Színház- és Filmművészeti Egyetem szinhazinevelés.SZFE című szakmai konferenciájáról
irodalom

A kreativitás lehetőségei biosz és zoé között A kreativitás lehetőségei biosz és zoé között
Hajas Tibor korszerűtlen korszerűsége
art&design

Ismeretlen ismerősök Ismeretlen ismerősök
Minden múlt a múltam. #huszadikszázad #privátfotó #Fortepan a Magyar Nemzeti Galériában
Jonathan Levine: Csekély esély


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés