bezár
 

színház

2017. 07. 16.
Indul a Kaszás Attila Pajta Színház idei programja
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Tízéves a Kaszás Attila Pajta Színház, amely az őrségi Viszákon hétfőtől egy héten át várja az érdeklődőket.

"Különleges hangulatú, kulturális élményekben gazdag lesz az idei, tizedik, jubileumi évad a Szarvas József színművész által életre hívott Kaszás Attila Pajta Színházban (KAPSZ)" - olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, a programsorozat a helyi jellegzetességek és a nagyvárosi színjátszás találkozására ad alkalmat, színészek, építészek, felnőtt és gyermek résztvevők színes, izgalmas kavalkádjára.

Az idei év fordulópontot jelent a színház életében: amellett, hogy a 2017-es nyári programok felvonultatják az eddigi, tízéves munka művészeti értékeit, új utakat is kezd a színház.

Az idei program már abban a tudatban formálódott, hogy a következő, 2018-as évadban a színház arculatát és szakmai programját már a Sztalker csoport fogja meghatározni. "Legfőbb törekvésünk ezzel, hogy a KAPSZ önálló bemutatóval színesítse a nyári színházi palettát minden évben" - idézik Szarvas Józsefet a közleményben.

A Sztalker csoport - amelynek tagja Vécsei H. Miklós és ifj. Vidnyánszky Attila - fiatal színészközösség, amely az idén Shakespeare Rómeó és Júlia című előadását játssza a pajtában.

A jubileumi programban erdélyi, felvidéki, budapesti színházak művészein kívül a magyar amatőr pajtaszínházak is bemutatkoznak, az Örökségünk Kaszás Attila program jegyében.

A hétfőtől vasárnapig tartó programban megtalálható a Tündérkerti históriák és egyéb költemények című produkció, amelynek főszereplője Szarvas József, valamint a Nemzeti Színház előadása, a Rejtő Jenő élete és művei nyomán készült Szájon lőtt tigris, Olt Tamás főszereplésével. Látható lesz többek között a felvidéki CsaVar Színház előadása, Griskovec Hogyan ettem kutyát című műve és a marosvásárhelyi Yorick Studió produkciója, Kocsis István A tér című darabja Sebestyén Aba főszereplésével.

Az esti előadások mellett délután amatőr színjátszókat látnak vendégül, folyamatosan látogatható a Tárt Kert-kiállítás és Csernyus Lőrinc Ybl-díjas építész bevezetésével folytatódik a viszáki vándoriskola program.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Ivánka bácsi a Budaörsi Latinovits Színházban
Kortárs cirkusz amatőr szereplőkkel a Trafóban
Az Én és a kisöcsém a Szegedi Nemzeti Színházban
színház

A Sirokkó Szövetkezet Keleti Blokk – Tömegpánik egy felvonásban című darabjáról

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 23. számáról
irodalom

A klasszikus portugál irodalom remekművét Pál Ferenc ültette át magyarra
gyerek

Ismét megrendezik a Generali Gyerek Szigetet


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés