bezár
 

színház

2017. 09. 09.
Nyilvános próbák is lesznek a Színházak éjszakáján
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nyilvános próbák, sőt nyílt értekezletek is lesznek az idei Színházak éjszakáján szeptember 16-án - mondta Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes szombat reggel az M1 aktuális csatornán.

A főpolgármester-helyettes elmondta, minden évben egyre többen érdeklődnek a rendezvény iránt, így a jegyek is korábban kelnek el. Fontosnak nevezte, hogy aki részt szeretne venni a programon, időben regisztráljon. Szólt arról is, hogy az utóbbi években folyamatosan nő a színházba járók száma.

Kulisszajárásra várják a közönséget Budapest egyik új színházában, a Hatszín Teátrumban és az Operaház titkos tereiben, lesznek nyílt tánc- és olvasópróbák, nyilvános munkaértekezlet, slam poetry- és stand up-est, a gyerekeket kézműves foglalkozások és mesejátékok várják. Részt lehet venni filmvetítéseken és színházi bemutatókon, improvizációs és részvételi színházas workshopokon, tiszteletbeli bábszínész-képzésen és beszédtechnika órán, jelmezpróbán és túróscsuszapartin, vidéki színházak vendégjátékain, mester és tanítvány találkozáson, de hajnalig tartó táncos mulatságon is - tették közzé korábban a szervezők.
 

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Shakespeare Julius Caesarja a Budaörsi Latinovits Színházban
Az Én és a kisöcsém a Szegedi Nemzeti Színházban
színház

A rendező, ha nő című kerekasztal-beszélgetésről
Csengetett, Mylord? a Belvárosi Színházban

Más művészeti ágakról

irodalom

Kulcsár Szabó Ernő laudációja Bodor Ádám Hummel & Prae Irodalmi Díjához
Nyerges Gábor Ádám Messziről jött vendégek című kötetének bemutatójáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 23. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés