bezár
 

film

2018. 02. 14.
Megkezdődött az Előhívás az Urániában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Megkezdődött az Előhívás az Urániában Megkezdődött az Előhívás - #V4filmfeszt címmel szervezett vetítéssorozat, amelyen szerdától szombatig cseh, magyar, lengyel és szlovák filmeket tekinthetnek meg az érdeklődők az Uránia Nemzeti Filmszínházban - mondta el Elekes Botond, a színház igazgatója az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.

A négy országot tömörítő Visegrádi Csoport (V4) magyar soros elnökségének zárására időzített filmfesztivál műsora a régi mesefilmektől, a kulturális vígjátékokon át a történelmi tabukig ível. Az igazgató elmondta, hogy olyan filmeket választottak ki, amelyek a visegrádi országok közép-európai szellemiségét, közös kulturális identitását jelenítik meg.

Mindegyik V4-es országot három-három egész estés film képviseli a programban, emellett lesz két animációs blokk is. Szombat reggel gyerekeknek és szüleiknek szóló magyar animációkat vetítnek - Lolka és Bolka, Kisvakond, Frakk -, délután pedig a Visegrádi Animációs Fórum munkái kerülnek műsorra. A rendezvényen a 800 forintos belépővel megtekinthető filmeket eredeti nyelven, felirattal vetítik, a fesztivál részletes programja a Uránia honlapján böngészhető.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap
Denis Villeneuve: Dűne – Második rész
Interjú Vermes Dorkával az Árni című első nagyjátékfilmjéről

Más művészeti ágakról

Nils Frahm: Day
Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza az Örkény Stúdióban
gyerek

Nagyívű nemzetközi kiállítás nyílik a Deák17 Galériában


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés