bezár
 

film

2018. 02. 23.
Jeles András napok a Kino Moziban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Jeles András napok a Kino Moziban Jeles András 2003 után először jelentkezik új nagyjátékfilmmel. A rossz árnyékot a Soldivision alternatív filmterjesztő jóvoltából különleges helyszíneken és izgalmas programok keretein belül, február 28-ától kezdve láthatja a közönség.

Jeles András új műve a magyar filmtörténet egyik legizgalmasabb életművébe illeszkedik, ezért a direktor korábbi alkotásait is érdemes megnézni. A rossz árnyékméltó megkoronázása a rendező eddigi pályafutásának. A film mindenkihez egyaránt szól, azoknak kifejezetten különleges moziélményt jelenthet, akik ismerik Jeles András korábbi munkáit. Éppen ezért az újonnan indult forgalmazó február 26-án és 27-én a Magyar Nemzeti Filmarchívummal karöltve retrospektív vetítéssorozatot szervez a Kino moziban, ahol többek között olyan kultikus műveket láthat a közönség, mint A kis Valentino, az Álombrigád vagy a Senkiföldje. A direktor valamennyi korábbi nagyjátékfilmjének bemutatása mellett igazi csemegékkel is készülnek a szervezők, hiszen egy előadásban két rövid és egy dokumentarista kísérleti filmet is levetítenek.

2018. február 26. (hétfő), KINO kisterem

16:15: A kis Valentino (1979, 102')
18:15: Angyali üdvözlet (1984, 100')
2018. február 26., hétfő, KINO nagyterem

20:15: József és testvérei – Jelenetek egy parasztbibliából (2003, 100') 35 mm-es kópiáról

2018. február 27. (kedd), KINO kisterem
16:00: Álombrigád (1989, 100')
18:00: Senkiföldje – Dieu n’existe pas (1993, 105')

Esemény és további információk a Facebookon!

rossz árnyék

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Jeanne Herry: Az arcuk mindig előttem lesz
Beszélgetés Hevér Dániel rendezővel és Kertész Zsanett forgatókönyvíróval a Valami madarak című filmjükről

Más művészeti ágakról

gyerek

Nagyívű nemzetközi kiállítás nyílik a Deák17 Galériában
Határátkelés címen rendezték meg a Kis Présházban öt kortárs költő közös estjét
art&design

Kiállításkritika A kétely felfüggesztéséről
art&design

Múzeum készül Mexikóvárosban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés