bezár
 

zene

2018. 03. 04.
A Prodigy megunhatatlan
The Prodigy a FEZEN-en - Új albumot hozhat a fesztiválkedvenc
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Prodigy megunhatatlan A brit csodacsapat idén sem hagyja ki Magyarországot, a The Prodigy július 26-án a FEZEN fesztiválon táncoltat. Ha hinni lehet a zenekartól tavaly érkező híreknek, új albummal érkezhetnek Keith Flinték Székesfehérvárra.

Felsorolhatatlanul sok sláger, Grammy jelölések, MTV zenei díjak és felhőtlenül táncoló tömegek jelzik a The Prodigy útját. És ez az út idén nyáron Székesfehérvárra vezet. A Liam Howlett, Keith Flint és Maxim Reality alkotta brit csapat július 26-án lép a FEZEN fesztivál nagyszínpadára. A Firestarter, Voodoo People vagy a Smack My Bitch Up slágerek megkerülhetetlenek voltak, és bár az elektronikus zenei színtérből érkeztek, koncertjeik inkább a rockzenekarokét idézik, így nem csoda, hogy stílusfüggetlenül lettek kedvencek Európában és a tengeren túlon is.

Klasszikus kedvencek 2018.

A zenekar tavaly közösségi oldalán jelentette be, hogy új dalokat írnak, és 2018 első felében érkezik hetedik stúdióalbumuk is. Azóta koncerteken három új számot is hallhatott a közönség, így vélhetően a júliusi FEZEN fesztiválos koncertre is készülnek újdonságokkal.

A még mindig nem teljes listában olyan nevek szerepelnek már mint a Mr. Big, a Helloween, az Enter: Shikari, Ákos, a Tankcsapda, Rúzsa Magdi vagy a Quimby. Érdemes időben beszerezni a belépőket, hiszen a szervezők közlése szerint a kiadható bérletek több mint fele elfogyott már öt hónappal a kezdés előtt.

Jegyek válthatóak országszerte a Ticketportál jegyirodáiban és online itt.

nyomtat

További írások a rovatból

Nagy Ákos zeneszerző téridőről, 4D-ről, kapitalizmusról – és persze komponálásról
Ön(re)prezentáció a magyar zenei életben
Master Musicians of Jajouka a Trafóban

Más művészeti ágakról

Illusztris kezeink, beszélgetés a magyar gyerekkönyvekről
színház

Tapsoljunk kivilágos virradatig! Tapsoljunk kivilágos virradatig!
Operett-előadás a Vidéki Színházak Fesztiválján
Csuja László: Virágvölgy
irodalom

Szívünkben kacag fel a napfény Szívünkben kacag fel a napfény
Bada Dada öngyilkosságának 12. évfordulójára


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés