bezár
 

zene

2018. 03. 05.
Korál 40
A legendás zenekar az Arénában ünnepel májusban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Korál 40 Fennállása 40. évfordulóját ünnepli a Korál együttes május 5-én a Papp László Budapest Sportarénában. A Balázs Fecó énekes, billentyűs, zeneszerző által vezetett csapat két éve állt utoljára színpadon.

"Sikerült olyan programot összeállítani a koncertre, hogy minden elhangzik, ami lényeges volt az elmúlt négy évtizedben" - mondta Balázs Fecó az M1 aktuális csatorna hétfő délelőtti műsorában. Mint kifejtette, a koncerten a zenekar tagjai mellett közreműködik Fekete-Kovács Kornél (trombita), Elek István (szaxofon), a billentyűs Herrer Pál, aki annak idején a Korál állandó turnézenésze volt, a Virtuózok Kamarazenekar és lesznek meglepetések is.

Balázs Fecó a hatvanas évek végétől a Neotonban, majd a hetvenes évek elején a Taurusban zenélt. Korál néven 1978-ban három fiatal muzsikussal - a korábban a Beatricében játszott Fischer László gitárossal, Scholler Zsolt basszusgitárossal (őt később Fekete Tibor váltotta) és Dorozsmai Péter dobossal - állt össze: a stílus a hard rockot a lírai dalokkal vegyítette. A zenekar első lemeze a ma már hihetetlennek tűnő csaknem 250 ezer példányban kelt el. A dalok szövegeit Horváth Attila írta, a Balázs-Horváth szerzőpároshoz olyan slágerek fűződnek, mint a Maradj velem, az Anyám, vigasztalj engem, a Kergesd el a felhőt a házamról, a Kölykök a hátsó udvarból vagy a Homok a szélben.

A csapat négy remek lemez (I. - 1980, A túlsó part - 1982, Az óceán - 1984, Korál IV. - 1986) után 1986-ban leállt. Balázs Fecó sikeres szólókarrierbe kezdett, majd a Korál 1997-ben újra összeállt és fellépett a Kisstadionban. A zenekar 2006-ban egy zömmel új dalokat tartalmazó lemezt is kiadott Ne állj meg soha címmel.

A koncertre jegyek itt válthatóak.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Nils Frahm: Day
Simon Géza Gábor: A magyar jazztörténet ösvényein. A magyar jazztörténeti kutatás hatvanöt esztendeje 1958–2023
A Pécsi Jazz Napok négy koncertjéről
Jakob Bro and Joe Lovano: „Once Around The Room” koncertje a Müpában, 2023. október 26.

Más művészeti ágakról

A 14. Frankofón Filmnapokról
kabai lóránt el sem kezdett versek kötetbemutató és kiállításmegnyitó Miskolcon
Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés