bezár
 

zene

2018. 04. 23.
A Satöbbi albumbemutatója a Trip állóhajón
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Satöbbi albumbemutatója a Trip állóhajón Május 11-én a fővárosi Trip állóhajón mutatja be második stúdióalbumát a Satöbbi. A vicces popdalairól és jó hangulatú klubkoncertjeiről ismert, 36 éve létező zenekar tavaly év végén jelentette meg Vissza a pénzt! című lemezét.

Az első albumot több mint húsz évvel követő második anyag közösségi finanszírozásban, a rajongók által összedobott pénzből készült.

prae.hu

A vicces-őrült, könnyed stílusú popzenét játszó Satöbbi 1982-ben alakult, egy évvel később a Ki mit tud?-on tűnt fel a Zsiráf című dallal, két évvel később a Depeche Mode előzenekara volt a régi Volán-pályán. 1995-ben egy koncertfelvétel jelent meg tőlük kazettán, majd 1996-ban A világ legszebb dalai című stúdióalbum. A koncertezés a 2000-es évektől is megmaradt, de jóval ritkább lett.

A Satöbbiben Giret Fruzsina (ének), Seres Péter (gitár, ének), Pethő Zsolt (ének), Németh Márton (billentyűs hangszerek), Szabó Márton (basszusgitár) és Tóth Miklós "Max" (dob) szerepel.

Pandur-Balogh Norbert: Csoportkép

"Pethő Zsolt a L'art pour l'art társulatba vitte a kreativitását, Fruzsinak mindig volt valami másik zenekara, aztán nekem is lett. Fruzsi végül 2016-ben egy koncerten a beállás után vetette fel, mi lenne, ha közösségi finanszírozásban csinálnánk egy új anyagot. Hirtelen mindenki nagyon lelkes lett" - nyilatkozta Seres Péter.

Az új számok közül a címadó Vissza a pénzt! a zenekar eddigi történetére és a Satöbbi-koncertek rituális közönség-bekiabálásaira utal. Az Eleven istenekhez a napokban forgattak videoklipet, a régi slágereket idézi az Eltűntél megint vagy a Néha azt hiszem. Felkerült a lemezre egy lírai felvétel is, a Csak te nem vagy, amely korábban a L'art pour l'art műsorában már elhangzott más szöveggel.

"A szövegekben ott van az elnyomás, a lopás, az elmúlás is, közben meg jót szórakozunk, mert nem kell belehalni a világba, akkor sem, ha szörnyű tud lenni" - mondta Seres Péter.

Fotók: Pandur-Balogh Norbert (az együttes hivatalos oldaláról)

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A zenehallgatási kultúrák és egyéb összefüggéseik
Első Zürichi Barokk Fesztivál

Más művészeti ágakról

Meggyeskert, Nemzeti Színház, MITEM
Horváth Adél Sok ördögök című könyvének bemutatójáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 25. számáról
A Berzsenyi 250 soproni jubileumi hétvégéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés