bezár
 

építészet

2018. 04. 27.
Építészeti nyomozócsoport is Turner-díj jelölt
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Építészeti nyomozócsoport is Turner-díj jelölt Egy "építészeti nyomozócsoportot" is jelöltek a brit művészeti Turner-díjra - számolt be róla csütörtökön a BBC News.

A londoni Forensic Architecture csoport bűnügyek és jogsértések helyszíneinek 3D-s modelljét készíti el, hogy segítse a bűncselekmények bizonyítását.

A 25 ezer fonttal (9 millió forinttal) járó művészeti díj döntőseinek mezőnyében főleg olyan művészek szerepelnek, akik politikai és társadalmi témákkal foglalkoznak.

A Forensic Architecture mellett a Turner-díj esélyesei között van Naeem Mohaiemen, Charlotte Prodger és Luke Willis Thompson is.

Forensic Architecture

A Tate Britain igazgatója, Alex Farquharson, a díj zsűrijének elnökeként elmondta: olyan művészeket választottak, akik napjaink legégetőbb politikai és humanitárius problémáit feszegetik.

A Forensic Architecture kollektívájában építészek, filmesek, szoftverfejlesztők, újságírók, jogászok és tudósok dolgoznak. Nyomozásaik és a bűntények helyszíneinek rekonstruálása révén már számos országban, köztük Németországban, Görögországban, Izraelben és Guatemalában sikerült bizonyítékokkal szolgálniuk különböző ügyekben.

A Londonban született, de Bangladesben felnőtt Naeem Mohaiemen filmjeivel a világtörténelem viharos korszakait idézi fel a gyarmatosítás, a nemzeti identitás, a baloldali politika és a migráció témájával kapcsolatban.

A Glasgowban élő Charlotte Prodger két videójáért kapta a jelölést. Az elsőt, amelynek címe Bridget after the Neolithic Deity, iPhone-nal forgatta. Másik munkája a videoformátumok fejlődésének közelmúltjával és saját életével foglalkozik.

A 30 éves új-zélandi Luke Willis Thompson fekete-fehér némafilmeket készít, amelyek a rendőrök által elkövetett emberölésekre koncentrálnak.

Farquharson szerint a művészek munkái rávilágítanak, hogy milyen fontos a mozgókép ezeknek a kritikus témáknak az ábrázolásában. 

A négy döntős munkáit szeptembertől a Tate Britain állítja ki, a győztest decemberben hirdetik ki.

A Turner-díj olyan művészek pályafutásának elindítását segítette, mint Damien Hirst. A díj rendre vitákat szít a modern művészet értékéről.

Tavaly a zanzibári születésű 63 éves Lubaina Himid brit festőművésznek ítélték oda a Turner-díjat. Ő volt a rangos brit művészeti elismerés eddigi legidősebb, egyben első afrobrit női kitüntetettje. 

A Turner-díjra két és fél évtized után tavaly első ízben lehetett ismét 50 évesnél idősebb művészeket jelölni. Az először 1984-ben odaítélt, J. M. W. Turner XIX. századi brit festőművészről elnevezett elismerést 1991 és 2016 között csak 50 évesnél fiatalabb művészek kaphatták meg, de ezt a megkötést 2016-ban feloldották.

A képek a Turner Prize hivatalos oldaláról származnak.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


Más művészeti ágakról

Április 11-én Szóbeli figyelmeztetés címmel tartottak felolvasást
Dev Patel: A Majomember
Kelemen Kinga kiállításának megnyitóbeszéde
irodalom

Závada Péter: A muréna mozgása, Jelenkor, Budapest, 2023.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés