bezár
 

irodalom

2018. 05. 27.
Spanyolnátha hangoskönyvek
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Spanyolnátha hangoskönyvek Újabb három kötettel bővül a Spanyolnátha hangoskönyvek sorozata. A három eltérő tematikájú könyv jól illeszkedik a kiadó művészeti koncepciójába, és izgalmas válogatást kínál az SPN szerkesztőinek korábbi alkotásaiból, a Légyott eddigi műveiből, illetve bemutatja a világ legjobb akciófilmjét.

Három fő Szövegelés a Spanyolnátha szerkesztőinek SPN könyveiből

(Spanyolnátha Könyvek 30.)

Futurisztikus időutazás, újjáéledő vámpírlegendák, kávéházak félhomálya ad érdekes, izgalmas hátteret a három alkotó, Vass Tibor, Berka Attila és Székelyhidi Zsolt írásaiból válogató hangoskönyvnek. A kötetek, amelyek a válogatás alapját képezik, a Spanyolnátha Könyvek sorozatában jelentek meg. A hangoskönyvbe válogatott írások eddig így együtt még nem jelentek meg. A Spanyolnátha műhelye soha nem látott módon tárja fel titkait a hallgatóság előtt, hiszen a folyóirat szerkesztőinek írásaiból sem jelent még meg hasonló válogatás, a hangoskönyv pedig kifejezetten új dimenziókat nyit ebben a hármas beszédben. A Vass Tiborral kiegészülő SPN Krú performansz-duett (Berka, Székelyhidi) előadásaihoz szokott közönség számára is izgalmas lesz az egymástól térben és időben függetlenül megszülető alkotások egymásra ható reflexiója, az ahogy az alkotók a hangoskönyv előadóinak tolmácsolásában, saját egyedi hangjukon, szinte egymás szavába vágva, egymást kiegészítve, de sok esetben egymástól függetlenül szólnak a hallgatókhoz. Három teljesen eltérő világ kapcsolódik össze, három univerzum, ami időnként találkozik, s e találkozásokban hatással vannak egymásra, de e három világ még az egymásra hatások közepette sem mosódik össze, érintik egymást, sebességük, fényük, hangjaik hatnak a többiekére, s találkozásaikkor tapasztalható együttállásuk — majd kitérnek egymás útjából, sokszor éppen az újbóli találkozások lehetőségének fenntartása miatt.

Vass Tibor hangja Bakos-Kiss Gábor, Berka Attila hangja Lutter Imre, Székelyhidi Zsolt írásait Olt Tamás tolmácsolja.

Légyott Első felvonás

(Spanyolnátha Könyvek 31.)

A Légyott, immár 18 éve az egyik legsikeresebb operafesztiváli rendezvény, amelyben az irodalom és a képzőművészet találkozása teremti meg az alapot az aktuális találkozásoknak. A Légyott alkotásai rendre megjelennek a Spanyolnátha művészeti folyóiratban, s bár ezek visszanézhetők, újraolvashatók, a rendezvény hangulatát, az előadott művek varázsát a lapban megjelenő írásmű önmagában nem tudja visszaadni. A Légyott hangoskönyv első válogatása már jelzi, milyen szeretne lenni ez az összeállítás, amely az adott évi Légyott rendezvény kapcsán jelenik meg, s amely az eltelt évek egy anyagából, tematikákat átívelően válogat. A Légyott egy szövegesszencia, egy reprezentatív válogatás, általa új elemmel színesedik a Légyott-univerzum, hiszen a hangoskönyv megidézi az elmúlt esztendők írásait, a kiállítás és a tárgyévi felkérés alapján elkészülő művészkönyv pedig más-más aspektusát mutatják a Vass Tibor által 2001-ben életre hívott művészeti projektnek.

A világ legjobb akciófilmje

(Spanyolnátha Könyvek 32.)

A kétnyelvű hangoskönyv izgalmas válogatása a szerzők, Vass Tibor, Berka Attila és Székelyhidi Zsolt műveinek. A szövegeket Gyukics Gábor fordította, az angol és magyar blokkot SoundZcapa zenéje színesíti. A világ legjobb akciófilmjének képkockái a szerzők saját, önálló történeteiből állnak össze egy közös filmmé. A prózai keretet poétikus művek töltik meg, a jelenetek az adott írás történéseiről szólnak. Az angol szöveget Linka Péter tolmácsolásában halljuk, a magyar változatban Lutter Imre, Bakos-Kiss Gábor és Olt Tamás hangján hallhatjuk az írásokat.  A hangoskönyv, csakúgy mint a Három fő és a Légyott Első felvonás a Magyar Versmondók Egyesülete szakmai közreműködésével jött létre. A Spanyolnátha Könyvek sorozat köteteit Miskolcon a Fókusz Könyváruházban, a Herman Ottó Múzeum Thália-házban lehet megvásárolni. A kiadványok megrendelhetők a kiadó címén, kaphatók Budapesten az Írók Boltjában, és Nagyváradon, az Illyés Gyula Könyvesboltban.

Spanyolnátha hangos könyvek

Mindhárom hangoskönyvet Vass Nóra szerkesztette.

Zenei rendező, borító- és tasaktervek: Székelyhidi Zsolt

 

nyomtat

További írások a rovatból

irodalom

Mai szövegvalóságom - hiteles vagy realista? Mai szövegvalóságom - hiteles vagy realista?
A kortárs próza újabb fejleményei konferencia 2. napja
irodalom

Egy furfangos örmény kalandozásai Erdélyben Egy furfangos örmény kalandozásai Erdélyben
Pálffy Gyula Szenkovits Marci mókái című anekdotagyűjteményének újrakiadása elé (Romanika Kiadó, Budapest, 2018.)
És boldogan éltek? Mesehősnők utóélete, szerk. Szederkényi Olga, Budapest, Cser Kiadó, 2018


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés