bezár
 

irodalom

2009. 04. 23.
Megnyílt a XVI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál
XVI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, 2009. április 23-26., Millenáris
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Csütörtök délután három órakor megnyílt XVI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált második éve a Millenárison rendezi a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete. Az idei év díszvendége Románia, a román nyelvű kortárs irodalom és a romániai könyvkiadás, díszvendég-írója pedig az orosz Ljudmila Ulickaja.
A sajtótájékoztatón Zentai Péter László, az MKKE igazgatója elmondta, hogy azért éppen Romániára esett a szervezők választása, „mert a kultúra okosabb, mint a politika”, hiszen nemcsak a magyar nyelvű fordítások közvetítő szerepe miatt fontos a két ország közötti együttműködés, hanem a kulturális hagyományok, az erdélyi magyar és a román nyelvű irodalom egymásra hatása vagy a közelmúltban megerősödött és az európai irodalmi rendezvényeken is hangsúlyosan jelen lévő fiatal román prózaírók miatt is.

A Könyvfesztivál díszvendég-írója, Ljudmila Ulickaja, akinek erre az alkalomra jelenik meg a Magvető Kiadónál Daniel Stern, tolmács című kötete.

Románia több mint 30 rendezvénnyel, valamint nemzetközileg is elismert alkotókkal vonul fel Budapesten. Kőrösi P.József, a noran Könyvek Kft. igazgatója szerint a kortárs román próza főbb témái jellemzően az üldöztetés, a securitate világát idéző történetek és a rendszerváltás köré szerveződnek. A kiadónál a Könyvfesztiválra megjelenő kötetek nagy része vagy a szerző személyén keresztül vagy témájánál fogva a közelmúlthoz, a rendszerváltás időszakához kapcsolódik, akárcsak a kiadó Modern Dekameron sorozatában megjelenő XX. századi román novellák című kötetének anyaga.

Barna Imre, az Európa Könyvkiadó kelet-európai irodalmat érintő újdonságairól beszélt, valamint a kiadó szervezésében létrejövő szombati programra,az Európa-maténéra hívta fel a figyelmet, amelyben helyet kap egy beszélgetés, Radka Denemarková és Pawel Huellle részvételével. A beszélgetést Vámos Miklós vezeti.
A Könyvfesztiválon kiállító református egyház kiadói a Kálvin-emlékévhez kapcsolódó kiadványokkal és programokkal várják a látogatókat.

A gyerekkönyvkiadók nevében Szigethy Katalin külön hangsúlyozta, hogy a fesztivál ideje alatt számos gyerekprogrammal próbálják családiasá tenni az eseményt: japán papírszínházi bemutatótól rajzfilmkészítési foglalkozáson át rajzkiállításig számos rendezvény szól kifejezetten a gyerekekhez. A gyerekkönyves szekció vendége lesz ebben az évben Sven Nordquist, Pettson és Findusz szülőatyja, valamint a Könyvfesztivál idején adják át a legjobb magyar gyermekkönyvnek járó IBBY-díjat is.

A Könyvfesztivál társrendezvénye, az Elsőkötetesek Fesztiválja idén 9. alkalommal kerül megrendezésre. Karádi Éva, a Lettre szerkesztője megemlítette, hogy ezen a rendezvényen mutatkozott be többek között Dragomán György vagy Pawel Huelle. A Könyvfesztiválra megjelenő 19 mű között sok családtörténet, azok közül is több nagyszülői történet kap helyet.

A Könyvfesztivál záróprogramja a Születésnapi Ünnepi Szalon, ahol többek között a 80 éves Kányádi Sándort és Kertész Imrét köszöntik.

Az idén másodszor a Millenárison megrendeződő fesztivál legfontosabb változtatása a nyitva tartási rendet érinti: csütörtökön, pénteken és vasárnap este 7-ig, 25-én, szombaton este 8 óráig tartanak nyitva a standok. Egy apróbb , de mindenképp fontos újítás, hogy a fesztiválra megjelenő újdonságokat sárga könyvejelzővel látják el, valamint a látogatók számára is hozzáférhető a részletes könyvkatalógus. A fesztivál programjai és a szerzőkről szóló információk megtalálhatók a Könyvfesztivál hivatalos honlapján, a www.bookfestival.hu oldalon.

nyomtat

Szerzők

-- Benedek Anna --


További írások a rovatból

irodalom

Mechiat Zina volt a Boggie: Költőim rendezvénysorozat februári vendége
Kiszely Márk volt a Kötetlenül sorozat vendége
Abdallah Abdel-Ati Al-Naggar Balassi Bálint-emlékkard irodalmi díjához
irodalom

Vaktérkép

Más művészeti ágakról

Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024
Denis Villeneuve: Dűne – Második rész
(Nép)mesék és kisebbségi diskurzusok Szegeden


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés