bezár
 

zene

2018. 08. 25.
Vasárnap kezdődik a tenor- és basszusharsona verseny
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Vasárnap kezdődik a tenor- és basszusharsona verseny A Premier Harsona Kvartett és a Szeged Trombone Ensemble koncertjével kezdődik vasárnap a Budapest Music Center (BMC) Nemzetközi Tenor- és Basszusharsona Versenye.

A 2018-as versenyre 3 kontinens 14 országából összesen 29 fiatal harsonás jelentkezett, hogy összemérje tudását augusztus 26. és szeptember 2. között Budapesten. A verseny nyilvános elő- és középdöntőjében, valamint döntőjében négy kortárs magyar szerző művei is szerepelnek.

A nemzetközi zsűri által bírált megmérettetés augusztus 26-án ünnepélyes fanfárral és koncerttel kezdődik, majd a versenyt a díjazottak nyilvános gálakoncertje zárja szeptember 2-án a BMC Koncerttermében. A belépés ingyenes.

A verseny kísérőprogramjaként az Opus Jazz Clubban két estén is harsonásegyüttesek hallhatók: augusztus 31-én a dzsesszharsonázás nagyjait megidéző Trombone Summit, szeptember 1-jén pedig a luxemburgi Michel Meis 4tet ad koncertet.

A BMC által életre hívott BMC Nemzetközi Tenor- és Basszusharsona Versenyt második alkalommal rendezik meg.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

Interjú Baráth Emőke énekművésszel a hazai és a külföldi éneklés hatásmechanizmusáról, koncerttermekről és operaszínpadokról, valamint marketinglehetőségekről
Fischer Iván változata A Müpában
Voicingers workshopok Budapesten

Más művészeti ágakról

Háttérbeszélgetés Balog Józseffel a Thealter nemzetközi színházi fesztivál indulásáról és működéséről, kapcsolatrendszerekről, a fiatalok lehetőségeiről
Margó fesztivál, 2019 – Ők is boldogan éltek? A férfiváltozat
irodalom

Történelemleckék és egyéb történetek Történelemleckék és egyéb történetek
Margó 2019 – Szécsi Noémi: Lányok és asszonyok aranykönyve, Nádas Péter: Leni sír, Bödőcs Tibor: Meg se kínáltak és Kukorelly Endre: CéCéCéPé
irodalom

Mosoly, sellők és sorok Mosoly, sellők és sorok
Margó 2019 – Umami, Darvasi László, André Aciman


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés