bezár
 

zene

2018. 08. 28.
Tim Ries szaxofonos az Oláh Kálmán Quartettel lép fel Budapesten
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Tim Ries szaxofonos az Oláh Kálmán Quartettel lép fel Budapesten Tim Ries, a Rolling Stones turnéinak állandó szaxofonosa az Oláh Kálmán Quartettel lép színpadra a Budapest Jazz Clubban hétfőn.

Tim Ries 1999 óta turnézik a legendás brit rock-bandával és karrierje során olyan sztárokkal dolgozott együtt, mint Stevie Wonder.

prae.hu

Mint elhangzott, a zongorista-zeneszerző Oláh Kálmánt régóta foglalkoztatja a zenei műfajokon átívelő sokszínűség. Tim Ries szaxofonossal már összeszokott párost alkotnak, hiszen a Trio Midnight formációval többször is játszottak együtt.

"Kálmánék olyanok, mintha a testvéreim lennének, ezért a különleges alkalomra még egy új dalt is írtam nekik. A koncert pedig, ha minden igaz, egy élő lemezfelvételen köszön majd vissza" - mondta Tim Ries.

"Az érzéseinket, a gondolkodásmódunkat a zenén keresztül tudjuk közvetíteni, és ha játszunk egy pár alkalommal, akkor úgy érezzük, hogy ismerjük egymást. A dzsessz egy fantasztikus nyelv, amelyen keresztül megismerhetjük egymást emberileg is" - fogalmazott Oláh Kálmán.

A Rolling Stones rockslágereit dzsesszformába öntő Tim Ries Paul Simonnal és Stevie Wonderrel is dolgozott együtt, az elmúlt években azonban szinte hazajár Budapestre. Elmondása szerint Magyarország a második otthona.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 1.: A Rajna kincse. 2026.06.18.
Metallica, Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2026. június 11. és 13.
Február 27-én jelent meg Jamie Hewlett és Damon Albarn virtuális zenekara, a Gorillaz új albuma

Más művészeti ágakról

Retrospektív: Mathieu Kassovitz: A gyűlölet (La Haine)
Beszámoló a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés