bezár
 

film

2018. 09. 08.
Könyv alakban Sára Sándor két megvalósulatlan forgatókönyve
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Könyv alakban Sára Sándor két megvalósulatlan forgatókönyve Neves filmes alkotók megvalósulatlan forgatókönyvei olvashatók egy nemrég indult könyvsorozatban. A Láthatatlan filmtörténet című széria egyik friss kötetében Sára Sándor két ilyen munkája szerepel.

"Nem megszokott, hogy a forgatókönyvek megjelenjenek, bár előfordul. Ezek a kötetek nyilvánvalóan nem fognak kiváltani általános érdeklődést, de egy szűkebb kör számára, akik a filmmel foglalkoznak, filmklubokba járnak, filmet tanítanak, érdekesek lehetnek ezek a könyvek" - mondta Sára Sándor.

Mint kifejtette, ami nem valósult meg, az ugyanúgy része egy alkotó munkásságának, mint ami megvalósult.

A Magyar Nemzeti Filmarchívum és a Magyar Művészeti Akadémia közös könyvsorozatában most megjelent kötetben Sára Sándor és Dobai Péter közös munkája, a Dear India, illetve a Kardos Istvánnal együtt készült Transzszibériai álom olvasható. A Dear India Amrita Sher-Gil magyar-indiai festőnő életét dolgozza fel, a Transzszibériai álom pedig egy tragikus gulágtörténetet idéz fel.

Az irodalmi szöveg alapján készült Dear India azért nem valósulhatott meg, mert nem volt rá elég pénz. Indiai-magyar koprodukcióban dolgoztunk rajta, az indiai fél állta is a költségek felét, a másik felét sajnos nem tudtuk Magyarországon összeszedni rá. A Transzszibériai álom inkább technikai jellegű forgatókönyv. A téma a kelet-európai gulág, amiről sok dokumentumfilm készült, de azért akartam játékfilmet is, mert az külföldön is be tudta volna mutatni az ott elég ismeretlen történetet - mondta Sára Sándor.

Megjegyezte, hogy a magyar filmek forgatókönyveit a filmtudományi intézet tárolja, ott ezek elérhetőek.

A Láthatatlan filmtörténet című sorozat másik most megjelent kötete Szőts István Tetemrehívás című forgatókönyve.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Jeanne Herry: Az arcuk mindig előttem lesz
Interjú Dér Asiával a Nem halok meg című filmje kapcsán

Más művészeti ágakról

színház

A Vígszínház Ármány és szerelem bemutatójáról
Tóth Kinga AnnaMaria sings/singt/énekel című kötetének bemutatója


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés