bezár
 

zene

2018. 09. 12.
Bartók-művek dzsesszfeldolgozása a Zeneakadémián
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Bartók-művek dzsesszfeldolgozása a Zeneakadémián Beethoven műveinek dzsesszfeldolgozásai után most Bartók-adaptációkból készített lemezt Sárik Péter, az új albumot szeptember 21-én mutatja be triójával a Zeneakadémián.

A mostani album anyaga a 2016-ban megjelent, Beethoven műveit feldolgozó lemez koncepciójának folytatása. 

Klasszikus kedvencek 2018.

Sárik Péter dzsesszzongorista a műsorban felidézte: annak idején Beethoven választása a véletlen műve volt, egy kívánságműsor-sorozatban kérhettek az emberek olyan dalokat, amelyeket a zenekar feldolgozott, ez nyitotta meg az utat az új album felé. Az új anyag Bartók Béla műveit veszi alapul.

"Bartóknál nagyon adja magát, hogy magyar és a környező országok népzenéjéből dolgozik, ezek a népzenék pedig bennünk vannak" - magyarázta Sárik Péter. "Ha elkezdem dúdolni, mindenki tudja folytatni, plusz a dzsessz is nagyon passzol a zeneszerzővel" - magyarázta a zongorista. Mint mondta, az anyaggal közelebb szeretnék hozni a zeneszerző műveit azokhoz, akik eddig még nem hallgattak tőle semmit vagy "túl nehéz, túl sok" volt nekik Bartók zenéje. 

Az új albumon szereplő művek nagy része zongoramű, amelyet egyedül kellene játszani a színpadon, de úgy gondolom, hogy a közönség szempontjából könnyebben befogadhatóak a művek, ha egy dob és egy bőgő társul a zongora mellé - mondta.

nyomtat

További írások a rovatból

A zenészgörcs, avagy fokális disztónia kezelése
Zenevilágnapi képeslap, 2018
Sziget Fesztivál, 2018., augusztus 12. és 14.
Szubjektív, beszámoló, Bánkitó ’28

Más művészeti ágakról

színház

Provokálnak, tehát vannak Provokálnak, tehát vannak
Pintér Béla és Társulata: Jubileumi Beszélgetések
színház

Ha cenzúrázzuk magunkat, az egésznek nincs értelme Ha cenzúrázzuk magunkat, az egésznek nincs értelme
Interjú Jankovics Péterrel a Megfigyelők kapcsán
gyerek

Te hogyan folytatnád? - Tornazsák Te hogyan folytatnád? - Tornazsák
Tamás Zsuzsa része


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés