bezár
 

zene

2018. 10. 17.
Ismét közös Cseh Tamás-estet tart Bereményi Géza és Másik János
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ismét közös Cseh Tamás-estet tart Bereményi Géza és Másik János Ismét közös Cseh Tamás-estet tart Bereményi Géza és Másik János. A műsor ezúttal október 31-én szerdán a budai Marczibányi Téri Művelődési Központban lesz látható és hallható.

Az idén 75 éve született és kilenc esztendeje elhunyt Cseh Tamás barátai és egykori alkotótársai különleges programmal állnak színpadra: elhangzanak dalok a Levél nővéremnek, a Levél nővéremnek 2, és Az igazi levél nővéremnek című lemezről, sok más szerzemény mellett - tájékoztattak a szervezők.

Az est címét adó dalt, a Keresztben jégesőt Cseh Tamás Az igazi levél nővéremnek című, 2004-ben megjelent lemezén énekelte. Másik János zeneszerzőként az említett három "leveles" album mellett az 1984-ben kiadott Jóslaton, valamint a Cseh Tamás-Bereményi Géza című anyagon (1990), egy válogatáslemezen működött közre zeneszerzőként a Cseh-Bereményi alkotópáros mellett.

"Az író-költő készülő életrajzi regényéből olvas fel részleteket, Cseh Tamással írt dalait, Másik Jánossal írt dalait, és hármuk közös szerzeményeit énekli. A regényrészletek és dalok fogaskerekekként lendítik egymást tovább és tovább a lélek száguldó országútján, amíg véget nem ér az egész műsor" - áll az ajánlóban.
 

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Simon Géza Gábor: A magyar jazztörténet ösvényein. A magyar jazztörténeti kutatás hatvanöt esztendeje 1958–2023
The Underground Jazz Scene in Budapest Today: an Adventurous Introduction (Inverted Spectrum Records 2023)
JPEGMAFIA & Danny Brown: SCARING THE HOES

Más művészeti ágakról

Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza az Örkény Stúdióban
gyerek

Nagyívű nemzetközi kiállítás nyílik a Deák17 Galériában
színház

A Vígszínház Ármány és szerelem bemutatójáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés