bezár
 

film

2018. 10. 17.
Európai Filmdíjak - Ralph Fiennes díjat kap az Európai Filmakadémiától
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Európai Filmdíjak - Ralph Fiennes díjat kap az Európai Filmakadémiától Gazdag és sokszínű karrierje elismeréseként Ralph Fiennes brit színész és rendező veheti át az Európai Filmakadémia (EFA) Európai hozzájárulás a világ filmművészetéhez elnevezésű díját.

"Ralph Fiennes megállás nélkül ontja magából a megindító és inspiráló filmélményeket" - írja az EFA közleménye. Legutóbb a The White Crow című filmet rendezte Rudolf Nureyec nyugatra szökéséről, amelyben Puskint játssza; valamint Charles Dickenst is megformálta már a szintén általa rendezett 2013-as A titokzatos szeretőben.

Két évvel korábban, 2011-ben debütált rendezőként a Coriolanus című Shakespeare adaptációval, amelyért elsőfilmes BAFTA-jelölést kapott. Wes Anderson A Grand Budapest Hotel (2014) című filmjében a legendás Gustave szerepe szintén BAFTA-jelölést hozott számára. Ralph Fiennes formálta meg Harry Hawkes-t Luca Guadagnino Vakító napfényben (2015) című mozijában, és a szadista náci táborparancsnokot Steven Spielberg Schindler listája (1993) című alkotásában, amelyért BAFTA- és Oscar-jelölést is kapott .

Legfontosabb alakításai között van Anthony Minghella Az angol beteg (1996), valamint Szabó István A napfény íze (1999) című filmjének főszerepe, amelyért elnyerte a legjobb színésznek járó Európai Filmdíjat. Népszerű szerepe a Harry Potter sorozat Voldemortja, valamint a 007 Skyfall és 007 Spectre - A Fantom visszatér című James Bond filmek M-je is.

Ralph Fiennes a 31. Európai Filmdíj-átadó díszvendége lesz december 15-én Sevillában.

 

Fotó: cineuropa.org
 

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Jeanne Herry: Az arcuk mindig előttem lesz
Denis Villeneuve: Dűne – Második rész
Mehran Tamadon: Ahol nincs isten & Legrosszabb ellenségem
Az Arcok visszapillantóban és a Kiáltvány a gyerekekért a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon

Más művészeti ágakról

irodalom

Krasznahorkai László Zsömle odavan című regényéről
Roy Jacobsen: A láthatatlanok című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés