bezár
 

zene

2018. 10. 30.
Gilbert Varga és Bogányi Tibor a PFZ vezető karmesterei
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Gilbert Varga és Bogányi Tibor a PFZ vezető karmesterei A magyar származású Gilbert Vargát (1952) szerződtették jövő évtől a Pannon Filharmonikusok zenekar (PFZ) vezető karmesterének három évre az együttest immár nyolcadik éve vezető rezidens dirigens, Bogányi Tibor mellé - jelentették be a zenekar nyilvános társulati ülésén a pécsi Kodály Központban kedden.

Horváth Zsolt, a PFZ igazgatója az eseményen korszakváltásnak nevezte a dirigens szerződtetését a zenekar életében, egyúttal azt a Kodály Központ átadásának jelentőségéhez hasonlította.     

Klasszikus kedvencek 2018.

"A magyar zenei életben egyedülálló módon egy társulatot két művészeti vezető irányít egyenrangúan, egymásban megbízva és kölcsönösen együttműködve" - hangsúlyozta, megjegyezve, hogy a PFZ "szakmai innovációból ismét példát mutat".     

Gilbert Varga az eseményen Mario Vargas Llosa, Nobel-díjas perui író szavait idézve arról beszélt, hogy az élet nehézségeit jelképező forgószél fölé kizárólag a művészet "tarthat esernyőt". A dirigens szólt arról is, hogy saját magát sokkal inkább tekinti a kreatív művészet szolgálójának, mint alkotónak.     

Az együttes MTI-hez eljuttatott írásos összegzése szerint a Londonban született karmester a külföldre emigrált legendás magyar hegedűművész, Varga Tibor fiaként először hegedűművésznek készült, majd a karmesteri pulpituson találta meg "méltó helyét".     

Korábban a Philharmonia Hungarica és a Baszk Szimfonikusok, jelenleg pedig a Taipei Szimfonikusok vezető karmestere. Dolgozott a malmöi és a stuttgarti szimfonikusok első állandó vendégkarmestereként, valamint szintén vendégkarmesterként a világ legkiválóbb együtteseit dirigálja az Egyesült Államoktól Tajvanig - írták.     

Bogányi Tibor a társulati ülésen úgy vélekedett: a PFZ "egy fantasztikus maestro, egy partner" leszerződtetésével tud tovább fejlődni a következő három évben. Egyúttal örömének adott hangot, hogy a tapasztalt, a zenekart "iszonyatos virtuozitással" kezelő karmester vélhetően olyan teljesítményt hoz majd ki az együttesből, amelyet ő "lehet, hogy nem is tudna".     

"Még több olyan produkciót tudunk majd így adni a közönségünknek, amelyek egyenesen Berlinben vagy Londonban is elképzelhetőek" - mutatott rá Bogányi Tibor, aki szerint Gilbert Varga Pécsre szerződtetése egyúttal új szemlélet érkezését is jelenti.     

Morvay Ágnes, a PFZ művészeti tanácsának elnöke egyebek mellett közölte: a zenekar a két dirigens együttműködéséből csak profitálhat, ugyanis "Gilbert Varga tapasztalata, letisztult, konkrét hangzásképe és ennek megvalósítására törekvő művészeti munkája mellett ott van Bogányi Tibor tehetséges, fiatalos személyiségének lendülete is".     

Páva Zsolt (Fidesz-KDNP), Pécs polgármestere kiemelte, Gilbert Varga pályája garancia arra, hogy a PFZ újabb szakmai szintlépése megtörténjen; a zenekar brandje tovább erősödik a karmester érkezésével. A kiváló művészi és szakmai kvalitásokkal bíró társulat zenészei számára "küszöbön áll" a béremelés is - tette hozzá.     

Horváth Zsolt újságírói kérdésre kifejtette, hogy a Gilbert Varga és Bogányi Tibor által dirigált koncertek a műsorterv mintegy 70 százalékát fedik le, de emellett továbbra is dolgoznak majd elismert vendégkarmesterekkel is.     

A PFZ kommünikéjének megfogalmazása szerint "Gilbert Varga vezetésével az együttes valódi nemzeti zenekarként a közép-európai és visegrádi országok kulturális nagyköveteként kíván fellépni, garanciát nyújtva arra, hogy a magyar zeneművészet méltó színvonalon képviseltesse magát a Kárpát-medencében és a Magyarországot körülvevő országokban".
 

nyomtat

További írások a rovatból

Nagy Ákos zeneszerző téridőről, 4D-ről, kapitalizmusról – és persze komponálásról
Várakozáson felül teljesített az Exhumed

Más művészeti ágakról

irodalom

A mindenség ura jó kiindulópont A mindenség ura jó kiindulópont
Interjú Varga László Edgárral
irodalom

Díjeső a Szépírók Társaságánál Díjeső a Szépírók Társaságánál
Újra van Szépíró-díj
art&design

Szokó Szótára Szokó Szótára
Szolnoki József Idegiológia című kiállításához
2018. október 24-27., Primanima Elsőfilmes Animációs Fesztivál


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés